Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Pelle János: Carmen és népe
PELLE IÁ N 0 S Carmen és népe A CIGÁNYOK ÉS AZ EGYISTENHIT A cigányok korai története számtalan megválaszolatlan kérdést vet fel: északindiai eredetükre csak a XVIII. század végén, nyelvészeti kutatások derítettek fényt. Feltételezhető, hogy a Kr. u. tizedik században vándoroltak el nyugat felé, Kis-Ázsián keresztül, de nem tudjuk, mi volt az oka annak, hogy ilyen hosszú útra keltek. Lehet, hogy már az őshazájukban is nomád életmódot folytattak? Egységes népcsoportot alkottak, vagy épp ellenkezőleg, az általuk beszélt nyelvek rokonsága különböző eredetet takar? Milyen lehetett az ősi vallásuk? Erről csak annyit tudunk, hogy egészen bizonyosan szinkretikus jellegű volt, azaz felszínesen magába foglalta az Indiában honos többistenhívő vallások, a buddhizmus, a hinduizmus, a janizmus (e vallás hívei tartják meg a Szent Kerék ünnepét) bizonyos elemeit. A cigány hagyományos kultúra mélyén az Indiából hozott politeizmus áll, melyet az etnográfusok egy ősi istennő kultuszából eredeztetnek. Ennek előképe a hármas istenségnek tartott Kali lehetett. A romák igazi, ma már csak töredékesen rekonstruálható vallását kapcsolatba hozzák Wiccával, a kereszténység előtti, a természet erőihez kötődő pogány hidelemrendszerrel, mely meghatározta a kelták világszemléletét is. A cigányok a történelem folyamán mindig eleget tettek a külső elvárásoknak, térítés, illetve kényszer hatására elfogadták a kereszténységet és az iszlámot is, részt vettek szertásain, gyakorolták rítusait. De a lelkűk mélyén nem azonosultak egyetlen egyistenhívő vallással sem, melynek erkölcsi törvényeit magukra nézve nem tartották kötelezőnek. A cigányság már Ázsiában, a mai Pakisztánon, Iránon és Törökországon keresztül vezető útján kapcsolatba került a két nagy egyistenhívő vallással, a kereszténységgel és az iszlámmal. Az utoljára keletkezett egyistenhívő vallás, az iszlám követői már a XVIII-IX. században megemlékeznek a cigányokról. Arab, perzsa és török források fari, fali, zutt és cingane néven emlegetik a vándorlás során hátra maradt cigány csoportokat, melyek ma is élnek Egyiptomban, Szíriában, Törökországban, Irakban és Iránban. A legnevesebb orientalisták által összeállított, a hatvanas években elindított, de csak a kilencvenes évek végén befejezett sokkötetes Encyclopedia of Islam az említett nevek mindegyikének címszavakat szentel. Ezekből az tűnik ki, hogy a cigányok viszonya távolról sem volt felhőtlen az iszlámhoz, pontosabban kritikusaik szerint az általuk gyakorolt mohamedán hitet az iszlám országokban felületesen, különböző babonákkal terhelten élték meg, ragaszkodtak Indiából magukkal hozott hiedelmeikhez, „babonáikhoz”. Úgy tűnik, békés nyugati irányú vándorlásukban, mely a XIV. században ért el a Balkánra, szerepet játszott az is, hogy a szeldzsuk törökök vallási szempontból is „megbízhatatlannak” tartották őket. Vegyük először a cingane néven emlegetett törökországi (anatóliai) és 43
