Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - Lackfi János: Mennyei öblítőillatú ruhák

még nem mertem megkérdezni, hogy igaz-e vagy csak mendemonda, amúgy is sok lánynak hiányzik az apukája, kinek ezért, kinek azért. Az biztos, hogy ha csomag jön, például a Bundesrepublik Deutschlandból, ahol anyám régi barátnője él, aki mindig küld mennyei öblítőillatú ruhákat, amelyekből mosás után sajnos kimegy az illat, de így is nagyon menő cuccok, itthon minden menő, ami nem keletről, hanem nyugatról jön, főként ha ez látszik is rajta, szóval ha csomag jön, véletlenül sincs benne három darab kvarcórás végű toll vagy három tábla csokoládé, vagy három tréning, mi ugyanis hárman vagyunk testvérek, hanem mindig csak egy vagy kettő, mert a postatiszteknek is van családja, azokra is gondolni kell, és ők gondolnak is a sajátjukra, ha már mi

nem. Meg hogy úgyse mer senki reklamálni a felbontva érkező csomagok miatt, sajnos megsérült, kipotyogott ez-az, már elnézést, de legközelebb csomagolják be jobban. Ne féljenek, majd mi odafigyelünk magukra és a csomagjaikra, hogy a megfelelő helyre jussanak, ha már az önök nyugati kapcsolatainak ilyen fontos az önök jóléte, és azt gondolják, nálunk nem is lehet tollat meg csokit meg tréninget kapni. Persze ezeket még nem tudom leírni németül, azt hiszem, jobb is, de hát akkor mit írjak, küldesz fényképet?

Chere Jacqueline, két éve tanulok franciául, egy nénikénél, akinek vízihul- la-arca van, a bőre ráncos, mint egy kifeszített nejlonzacskó, és öregségfoltos is, de púderrel mindig lekeni, hogy ne látsszon, a szemöldökét kitépte, és a helyére feketével rajzolt egy másikat, szájat is rajzolt magának, alatta látszik a rendes, az valamivel kisebb, mint mikor az ember kicsi korában még nem tudja jól színezni a kifestőt, és mindig túlszalad a vonalon. O a Lüszi néni, az asztalán van róla egy barna fotó, kalappal a fején, egy lépcsőn áll valami villa előtt, futórózsa alatt, mellette belóg egy hatalmas öreg kocsi, nagyon elegáns lehet, a hűtőrácsa olyan, mint egy bálna fogsora. A másik képen nem csak ő van, egy rövidnadrágos bácsi áll mellette, csupa fehérben vannak mindketten, és furcsa formájú teniszütőt szorongatnak. A bácsinak hátra van nyalva a haja, és pici bajuszka ül a szája felett. Lehet, hogy az András bácsi, mindenesetre nem ismerni rá, mert az öreg most inkább olyan, mint egy teknőc, kopasz, meg van görnyedve, és vastag szemüveget hord, Lüszi néni mindig úgy beszél róla, mint aki egy lépcső tetején állva szól le a lépcső alján állónak, és magázza, András, most igazán ne zavarjon, András, fűtsön be, mert megfáznak ezek a gyerekek, és olyankor a bácsi hozza be a fát, begyújt a kályhába, és sokáig piszmog a régi kovácsoltvas piszkavassal, egészen addig, míg a felesége rá nem szól.

Lehet az is, hogy a képen nem az András bácsi van, hanem mondjuk valami francia úr, mert a Lüszi néni balerina volt, a húgom is ide jár, de ő balettre, és a francia talán megígérte neki, hogy feleségül veszi, még a háború előtt, de aztán haza kellett mennie, mert ellenség lett, és kitoloncolták, harcolnia kellett ellenünk meg a németek ellen. És aztán le is győzött bennünket az a francia meg az összes többi, persze az amerikaiak segítségével, mert azért minket nem lehet olyan könnyen legyőzni, pláne, ha összeállunk ellenetek a németekkel, minket még az osztrákok is csak úgy tudtak legyőzni annak idején, hogy behívták a ruszkikat, ezeknek meg úgy megtetszett a táj, hogy száz év múlva visszajöttek, és most már a büdös életbe soha ki nem mennek. Aztán a háború után a néni várt, még mindig elég szép volt, de talán már nem annyi18