Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 5. szám - Czakó Gábor: Beavatás 224., 225., 226
a róka természetéhez tartja magát, jobban jár. De ezt a természetét jól el kell titkolnia, és nagy szenteskedónek és színlelőnek kell lennie. Olyan ostobák az emberek, s olyannyira csak a mának élnek, hogy aki be akarja őket csapni, mindig megtalálja a maga emberét.'” A tömeglélektanból tudjuk, hogy sokan mennyire szeretik elhinni a hazugságokat. • Azt tartják, hogy az ember benső szabadságát három nagy sóvárgás veszélyezteti: a nemi vágy, az elismerésre való törekvés és a hatalom akarása. A három valahol a mélyben egy. Most azzal az arcával foglalkozunk, amelyet a harmadik fordít felénk. Hamvas szerint „a világtörténelemben senki sincs, aki a hatalmat kibírta volna, ezért az élet dicsősége a hatalomról való lemondás.” Nagy lemondó volt Cin- cinnatus, Kr. e. 460-ban helyettes konzulként az egyenetlenkedő néppártot lecsendesítette, a szenátus tekintélyét helyreállította, majd visszavonult kicsinyke földjét művelni. „Két év jnúlva, 458-ban ismét Rómába vitték ekéje mellől dictatornak, az Algidus hegynél bekerített Minucius consult kiszabadítá s a sabi- nusoktól segített aequusokon fényes diadalt aratott, s diadalmenetben tért meg Rómába. Ezután 16 napig viselt dictaturáját letevén, ismét visszavonult falusi birtokára. ” Deák Ferenc nyélbe ütötte a kiegyezést, majd semmi hivatalt nem vállalt. Bethlen István a Kommün és Trianon rémségei után rendbe hozta az országot, majd 57 évesen lemondott a miniszterelnökségről. Nagy Sándor világhódító útját Loyolai Ignác királyaként kezdte: katonáival versengett a fáradalmak viselésében, azt ette-itta, amit ők. Hanem a győzelmek után „a peizsa királyok szinte isteni hatalmának pompájára tört - írja Quintus Curtius Rufus -, Istennek tartotta magát, és az isteneknek kijáró tiszteletet követelte meg a maga számára; hitt a jós-helyeknek, ahol ilyesmiket hitettek el vele; azokra pedig, akik vonakodtak istenként tisztelni őt, lesújtott a haragja. ” A hatalom elemésztette benne az embert. Jól esik azért körülnézni egy kicsit a világban. Thuküdidész írja nagy művében, A Peloponnészoszi háború ban, hogy amikor a spártaiak benyomultak Attikába, akkor Periklész „kijelentette az athéniak előtt a népgyűlésen: igaz, hogy Arkhimadosz a vendégbarátja, de ez a kapcsolat semmiképp sem okozhat kárt az államnak. - Arkhimadosz az egyik spártai király volt, a vendégbarátság pedig amolyan vérszerződés-szerű fogadott testvérséget jelentett. - Ezért, ha az ellenség az ő házait és földjeit nem dúlja föl, mint a többiekét, kerüljenek javai az állam tulajdonába, hogy miattuk semmi gyanúsítás ne érhesse őt.” Periklész teljes önzetlensége kellett az athéni demokrácia virágzásához. Viselkedéséből megtanulhatjuk, hogy az államférfi nem az államból él, hanem az államért. „Szi-ma kién, a kínai Hérodotosz írja a Si ki (Történeti feljeg)'zések) c. művében - közli J. J. M. de Groot: Hunok és kínaiak, 28. old. (Respenna kiadó, Bp. 2006.) - „Amikor Su ci-lei fejedelem meghalt, fia, Tan fu hajdani herceg 12