Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 5. szám - Vasadi Péter: BUDA(ság)

Ó, az ebéd!, bármi legyen. Zárt szájjal rág a növendék: világos?... Persze, hogy az. Az egységszellem tud pusztítani is. Leszabják, aki, ami lóg ki. Ambivalens? Örült vagy, kisöcsém.

Te árulod a hazát:

Hátra arc!... Leszerelni.

Mi leszel? Festő. Hát te? Táborszernagy. Céklavörös parolinnal. Mi leszel? író. S te? Fizikus. S te? Sejtkutató biológus... Egy frászt: katona maradsz megbabonázva, kekiszínű szíveden hordod az x-et. Hacsak nem leszel budai.

Az meg hülyeség, mondja a mindig szimpla városias. Álom. Elkülönülsz benne. Meg fognak vetni miatta, réveteg különálló. Hogyhogy: lötyögni civilben? Benned eziistlik, mint az érem a „vigyázz”, az „alapállás”, a „pihenj”. Rádnőtt végleg a zubbony. A fehér kesztyű. Derékszíj. Kabát helyett a köpeny.

A zsebek. A bokavédő.

És gombolkozni muszáj. Meg fényeskedni a testben. Süssél ki a gomblukakon.

S ha futsz, köteles ragyogni a vállad, a vádlid, a combizmod. Utolsó pillanatig.

Az pedig elnémít.

Mégis. Valahogy. Érted?

2