Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Géczi János: Amíg lehet
B. csendesen nézi, amint az esszémet javítom. Azt mondja, ha másnaposán is jónak fogom látni, akkor valóban jó. De a szemközt lakókról három év után sincs semmi mondanivalója. Sosem látta ó'ket. A nevüket se tudja, amit én már igen. Nem hajlandó a plakátokról se leolvasni. S erre iszom rögtön. A maradék rosét. Reggel, mert éppen szemközt van parkolásra alkalmas hely, a balkon alá állok a kocsimmal. A házat közelebbről is szemügyre veszem - a struktúrája ennek is olyan, ami a brüsszeliekre, sőt, inkább a németalföldi házakra jellemző. Nagyon drága a városi telek, ezért éppen annyira széles telket vásárolnak, hogy egy ajtó és egy portálnyi ablak elférhessen. Tulajdonképpen ebédlőnyi-konyhányi-mosdónyi az alapterület, ami 2-3 emeletenként ismétlődik. Magas és keskeny házak a protestánsok igénye szerint. A postaládára nincs név írva - de telve van, tán hetek óta nem volt kiürítve. Az ablakban, a függöny és az üveg közti keskeny belső párkányra kaktuszok kerültek, a földjük tetején fehér kavicsozás, annak a színéből meg nem tudom állapítani, mikor locsolták. Az ajtó kőkeretén kosszarv-szerű bádogedény függ, benne ezüstösen virító csarab. Tömegnövény, mindenhol kapható. Ugyan bírja a szárazságot, de nem hosszú ideig. Nem tudom eldönteni, ebben a lakásban pillanatnyilag élnek-e vagy sem. Ami azonban szokatlan — az a függöny. A belgáknak nem szokásuk a földszinti ablak elfedése. Farkas úr örökre erre az erkélyre fog éjszakánként kiállni. Brabanti gótika, flamand reneszánsz, belga szecesszió - a házak vagy eredetiek, vagy stílusukban ilyesmit utánoznak, persze nem a parlamenti negyedben, mert ott a krómfényű fémekkel hangsúlyos szerkezetű, kívülről átláthatatlan üveggel borított monstrumok divatja dúl éppen. A neoklasszicista épületek negyedét, a nagypolgári vidéket, amely a Felső- és az Alsóváros találkozásánál van, nem kedvelem, a múzeumok miatt be-bemegyek, de most éppen azok iránt sem érdeklődöm. Leginkább ülök az asztalnál, és forrásaim lapjait pörgetem. A brüsszeli szecesszió valójában két ember: a belgiumi mozgalomalapító Victor Horta és az antwerpeni belsőépítész, a kacskaringós vonalakba rendeződő felületeket és éleket kedvelő Henry van de Velde. Mondják, az általuk kreált stílus előzménye az angol Arts and Crafts és a japán kalligráfia. ívek, hangsúlyos díszítővonalak, festett üveg, sokvirágos freskók, kacskaringós és finoman megmunkált fém- és famunkák, dekoratív, és nagy felületek. Amikor ez a nagyvilágian könnyed stílus kialakult, a brüsszeli építkezési lázban mintegy kétezer épület készült, pontosan ebben a stílben - és ezen épületek közül nincs kettő, amely ornamentálisan hasonlítana egymáshoz. A keskeny és magas háznak a kapuzatától, a sárkaparójától, a levelesládájától a balkonjaiig, az ablakokon át az ereszcsatornáig, a háztető-szellőzőlyukig mind-mind aprólékosan eltervezett és nemes anyagokból kivitelezett. Üveg, acél, pasztell malter, nyerstégla, festett fa, hatalmas ablakok, csavart fémtor- nyocskák, sgrafittók, erkélyrácsok zuhataga - sorolni se lehet, és szinte meglátni se, mi minden olvad egy-egy házon és házban tökéletes harmóniává. Növényi képek borítják ezeket a házakat, a virágokkal, a levél- és indaszerű 38
