Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Bokányi Péter: Az üdvtörténeti elbeszélés
történetírás. A Képes Krónika eleve üdvtörténetként írja le Salamon életét: a királyt, aki egész életében küzdött ellenségeivel, rokonaival, barátaival, családjával, önmagával és istenével, 1085-ben a trónnak a besenyők segítségével való visszaszerzéséért vívott és elvesztett csata után „a sok csapás megtörte, és meglátogatta őt az üdvözítő lélek; és ezektől a csapásoktól nem lett keményebb, és nem küzdött tovább az Isten jogos igazsága ellen, hanem amikor megérezte az irgalmas Isten büntető kezét, vétkeire gondolván feljajdult, töredelmes szívvel vezekelve bánta meg bűneit”10. Czakó számára ez, a krónikabéli Salamon király az érdekes: aki a vereség éjszakáján pajzsát kedves udvari bolondjára bízza, s elbujdosik az erdő sűrűjében, hogy megbékéljen Istenével, s az Isztrián csodatévő szentként tisztelt gyógyítóként eltűnjön a nagyvilág elől. A regény tehát nem a történelem tényei, sokkal inkább Salamonnak a kollektív emlékezetben megőrződött alakja köré szerveződik, s a mű cselekményszerkezete révén is a megigazulás regényévé, példázatává válik. A regény szerkezetét a linearitás határozza meg, Salamon élete a krónika időrendjében bontakozik ki. Ugyanakkor ez a linearitás meg-megtörik, spirális jelleggel bizonyos kulcsesemények ismételten föl-föltűnnek a regény cselekményének folyamán. Ilyen a regényt indító, a kollektív emlékezetben megőrződött történet: Salamon koldusként egyszer visszatér Pulából, hogy a többi koldus közé vegyülve a kenyeret osztó Szent László szemébe nézzen. A regény nyitójelenete ez, s innen indul a cselekmény, vissza az időben, hogy a regény zárlatában újra megjelenhessen mint Salamon halálának közvetlen előzménye. A felütéskor még szervetlen nyitókép tehát mintegy életcélként jelenik meg a szöveg végén: az üdvözült Salamon király visszatér, hogy szemébe nézzen Szent Lászlónak, s ezáltal szentesítse, jóváhagyja utódjának országlását. Az egyes jeleneteknek ez az el-, majd előtűnése roppant feszes, zárt kompozíciót eredményez, a nyitókép mintegy előrejelzi a történet zárószituációját, s a regény cselekményének irányát: a cselekmény a két jelenet közti kapcsolat, Salamon üdvözülésének története. „A spirituális tárgy spirális elbeszélésszerkezetet talált magának, abban talált magára, szüntelen örvényes a mozgás lefelé, a bűnök mélységébe, majd onnan fel, - ennélfogva a történet (a krónikás történés) időrendje és az elbeszélés időrendje szétválik, ugyanaz a szakasz bizonyos — mondjuk: történelmi - értelemben előzmény, másként nézve esetleg folyomány, az események hol az elbeszélői leírás, hol a szabad függő beszéddel feltáruló emlékezés, hol a minden váratlanságot és szimbólumot befogadni képes álom formájában mutatkoznak meg”11. Ily módon a történet egyes jelenetei átszövik a regény cselekményét, s többféle funkcióban is feltűnnek: részint a cselekményt előrelendítő, a linearitást fenntartó funkcióban, részint pedig reflektálnak egymásra, s ily módon értelmezői funkciót kapnak. Az értelmezés azonban nyilván nem történetértelmezést jelent, sokkal inkább afféle meditáló jelleggel Salamon személyiségének, tetteinek értelmezését. A Képes Krónikából a regénybe kerül a cserhalmi ütközet története, amely önálló mondaként is megőrződött a nemzeti emlékezetben - Szent László mondájaként. Az Aranykapu nyilván sajátos nézőpontból, Salamon nézőpontjából meséli a történetet, a Szent László-féle leányszabadítás csak mintegy 243
