Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Ablonczy László:Ámulat és bénulat
séget meghirdetve kikiáltja a pécsi respublikát, amely elbukik azzal, hogy Windeck megnyitja a városkaput, hogy a császáriak visszafoglalják Pécset. Pártatlan nézőpontból végítéletes paródia: a sereg vezére, Baden mégis kivégezteti, mert Windeck spion volt, de Hercsula hős védőként megdicsőülhet. Azt mondja Hamvas: „A legnagyobb veszély, ami egy népet fenyeget, hogy primitívvé válik, hogy eldobja magától a tudatos gondolkodást és tudatos gondolkodót, s ezzel a tudattalanság óceánjába merül. így válik csőcselékké, söpredékké züllik és oszlik fel...” (A Vízöntő) A Hercsula-idő immár beteljesedett: minden érték felbomlott; a hazugság az igazság diadalaként toroz, s az agya- sorvadt lumpenség azt üti korunk népmegváltó lovagjává, aki pökik az erkölcsre, s egy bűnbanda is ilyenképp hirdetheti népmegváltó reformjait. Weöres el- híresült versével is jellemezve: ez az „arany khánság: Ciriri” országa. A történelemben szétvert, elnéptelenedett, s nyomorúságos Pannóniában Weöres bolyongó hőseit is kísérti a semmivé válás. De a játék írójában, a költőben és a közönségben is sorskérdéssé emelkedik a „lenni vagy nem lenni” dilemmája: az apokaliptikus jelenben, midőn „A sötét jóslatok kora elmúlt: a Történelmi Tél itt fütyül immár” (Nehéz óra), miként maradhatunk meg a Holnapnak? Susanna monológja csak a fababák által elviselhető szörnyűségeken át a mítoszi összetartozásban, a közös áldozatban látja az új élet jelét: „Laktunk Ambrussal hóban zsombékban, feldúlt temető koporsajában, s csak ritkán valamelly megmaradt gunnyóban. Ha éhtül már haldokoltam, adott Ambrus a véribül egy csuporral. Vagy amikor ő nem bírt menni tovább, én adék vért innya nékie... S tudod, akik halálos nyomorúságba jutnak, már egyebet mit tehetnének gyereket csinyálnak.” A csodálat pedig, hogy „illyen környülállá- sok között” a csecsemő megmaradt, s „kemény kis legény”. Ambruska a Nehéz óra szülötte, aki „olyik bölcsőben tűz-csecsemő ring, isteni hozománnyal, amilyenről álmodunk”. A kétfejű fenevadban ez a külde- téses új csecsemő állapot megkettőződik azzal, hogy az „agylotyogást” szerzett Baden, a császári seregvezér a függöny előtt gyermeki-pacifistaként szónokol a közönségnek: „...le a világtörténelemmel! Le a hajtogató ál-erkölccsel, a fogolytáborra hasonlatos álbékével, a rettegő ál-hatalommal! Le a politikával, diplomáciával, s a paktumokkal, melyeket az uralmak a lakosság ellen koholnak!... a háborgó történelmi korszakok után immár a történelem utáni békés idő nyíljék”. Hamlet-utáni idő. Fortinbras, a hódító még új és igazságos világot hirdet harsonás és ravatalozó tiszteletével. Baden, a győző már sem a maga megújító hatalmában nem hisz, és az elnyűtt, hazugságba rohasztott társadalmi-politikai játékok ellen is protestál. Mert a világ úgy, ahogy van, a megtiport igazsággal, a törvénytelen hatalmasok alatt, idegen, és az is marad, és amíg korrupt, nem fogadható el.” (Hamvas: Az Evangélium és a levelek) A tét pedig: az elfogadhatalanságban az új minőségű kollektívum életjeleit, vagyis Isten országának jelző fényeit felismerni. X. A darab záró pillanatában a Függöny szétnyílik, s a szín változatlan, a Hang újra megszólal a nézőtéren: Jé, még mindig így állnak!” 231
