Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 1. szám - Géczi János: Amíg lehet
Tollborzfű, levendula, japán nyílbambusz, mélykék zsálya, skarlát muskátli, sok apró hamvaspiros termést hordozó madárbirs hajtása, egy meggybordó rózsa és két Well Being - ennyi az ébredésem. És az az újra kinyíló, tegnappal megérkezett e-mail, Jóétól, pécsi barátomtól, amelynek mellékletében Koncz Zsuzsa énekli Tóth Krisztina tökéletesen megmunkált versét a pusztulni képtelen emlékekről. Éjjel nyugodtan alszom, de könnyen, ezért meg-megébredve. Fejünk fölött, az ablakon át besüt a vajfényű telihold, sugara foltot hagy a takarónkon, mégpedig, mivel már eleve kék a pokróc, nem sárgát, hanem fehéret. Telehold van, telehold világolt akkor is, amikor idefelé jövet Frankfurt környékén rám esteledett. A sztrádán minduntalan észrevettem a visszapillantó tükrökben: hol csak egyszerűen, velem megegyező sebességgel követ, hol pedig jobbról vagy balról akar, érzékelem a reflektorsárga fényből, megelőzni. Én vagyok a gyorsabb: hamarabb érek ide: éjjel, amikor az utcán topogok, a Flold még Brüsszel keleti szélénél jár, nem sokkal magasabban, mint ahogy elnyújtózik itt az alacsonyan rögzített horizont. Kék takarónk megteremti a fehér holdfényt. A sztrádán száguldozva autóm visszapillantótükre a motorkerékpározó Holdat. A rózsa pedig - a virág, amelynek kultúrtörténetével, már-már úgy tűnik, az idők kezdetétől foglalkozom, mit teremt meg? Amióta tudom, hogy nincs filozófia (s máris Rortyt követem: a filozófia tagadása, elutasítása ugyanis maga filozófia! Rorty tagadja a filozófiát, azt mondja, problémákat kell megoldani, nem filozofálni, de ez egy filozófia, Rorty pedig egy filozófus.), mert mindazok a problémák, amelyek a filozófiára jellemzőek, visszavezethetők nyelvi kérdésekre, nagyon egyszerűvé, hiszen szerkezet-szerűvé alakult számomra a világ. Szikár dekonst- ruktivizmus telepedett belém, akárha Humboldt a trópust illető, gyönyörű kijelentésében felemlegetett őserdejébe az infernalitás. A metafizikával szemben az empirizmust érzékelem és értékelem igaznak, s miként Jean Battista Vico a tudásban az embert, Vlagyimir Tatlin térbeli szerkezetében a világot, Marcel Duchamp a néző szemében keletkezett képben a műalkotást, Malevics a négyszögben a történetét levetkező formát, a rózsában képes vagyok magam is megkonstruálni a valóságot. A valóságomat. A fejtegetés, persze filozófiailag „nem áll meg”. Úgy vélem, a filozófiában egyébként sem lehet élni. Legfeljebb: általa. A segítségével. Alkalmilag. Amúgy pedig a metafizika és az empirizmus nem ellentétesek: az empirizmus egy filozófiai irányzat, a metafizika pedig a filozófia egyik ága, diszciplínája. Összehasonlításuk olyan, mintha a romantikát vetnénk össze a lírai költészettel. Másrészt a konstruktivizmusnak két jelentése is van. Jelenti egyrészt a történeli avantgárddal induló művészeti (főleg képzőművészeti és legfőképpen építészeti) irányzatot. Másrészt viszont a jelenkori filozófiában azt az irányzatot, amely szerint minden eszménk, nézetünk, ismeretünk „csak” értelmi konstrukció, nem a „valóságról” referálnak, vagyis köztük nem adekvácia alapján tudunk különbséget tenni, legfeljebb aszerint, melyiket milyen sikerrel tudjuk céljainkra használni. Ez az értelme viszont szögesen ellentétes az empirizmus - kissé naiv - azon értelmével, amely szerint a megismerés a valóság megtapasztalásából kell kiinduljon. Ez a naiv empirizmus-értelmezés 24
