Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Földényi F. László: A létezés paradox logikája
FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ A létezés paradox logikája HAMVAS BÉLÁRÓL* „Az ember csak a közösségben élhet boldogan, de csak a magányban lehet isten” - írta Hamvas Béla. Áttételesen utalt ezzel saját felemás helyzetére is a magyar és az európai kultúrában, amely életében alig vett tudomást róla, s halála után több évtizedes késéssel kezdte csak jóvátenni mulasztását. Radikális gondolkodó és író volt, a szó eredeti értelmében vett pedagógus. Ennek és a lélekvezetés ó'si mesterségének a szelleme hatja át írásait az életmű valamennyi szakaszában. Legtöbbnek a hangnemét az éló'szó ereje élteti. Ezért szólítják meg könnyen az olvasót. A hagyomány nagy kutatója volt egész életében, s egy képzeletbeli asztaltársaságnál olyanok mellett foglalhatna helyet, mint Mircea Eliade, Carl Gustav Jung vagy Kari Kerényi, vagy, az asztal túlsó oldalán, Giulio Evolva, René Guénon vagy Lépőid Ziegler. Am ha azt vallotta, hogy az ember „csak a magányban lehet isten”, akkor ezzel saját külön útját is kijelölte magának. Mert magányos volt, többszörösen is: a magyar nyelv elszigetelte ó't az európai közösségtől; a hagyomány és a metafizika iránti különleges elkötelezettsége elszigetelte őt a magyar értelmiségiek többségétől; személyes életsorsa pedig, különösen 1945 után, a kirekesztettségnek és megalázottságnak olyan rendkívüli példája, amely Nyugat-Európában jószerivel felfoghatatlan. Ebbe a többszörös kirekesztettségbe mások felőrlődtek volna. Hamvas egészséges lélekkel, sőt: humorral élte végig mindezt; az olvasónak olyan benyomása támad, hogy minél nagyobb súly nehezedett rá, ő annál könnyedebben szárnyalt, s minél mélyebbre nyomták a víz alá, ő annál szabadabban lélegzett. A megpróbáltatás és visszaszorítottság, ami az életét megnehezítette, szinte már serkentő szer volt számára. És aki kibírja a megpróbáltatásokat, annak számára a metafizika iránti érzékenység és a szabadság iránti nemcsak egzisztencialista, hanem egzisztenciális elkötelezettség vérévé válik. Európa keleti fele jól ismeri ezt a problémát; nem véletlen, hogy Hamvas szellemi elődei és rokonai között az oroszok is ott vannak: Dosztojevszkij vagy későbbről Sesztov és Bergyajev. A kilencvenes évekig Hamvas Bélának Magyarországon is csak viszonylag szűk körben ismerték a nevét. Ennek igen prózai oka volt: a háborút követően, 1947-től műveit betiltották, s ezért kizárólag asztalfiókjának s szűk baráti körének írt. Az inkognito - de nem a társtalanság! - volt számára a valódi otthon. S ez haláláig, 1968-ig tartott; elhallgattatásából ugyanis soha nem igyekezett politikai tőkét kovácsolni, még a hatvanas évek megenyhült * Előszó a tavalyi német válogatáshoz, amelynek szerkesztését is Földényi F. László végezte. Béla Hamvas: Kierkagaard in Sizilien. Essays, Matthes und Seitz Berlin, Berlin, 2006. Fordította: Ákos Doma. A kötet 16 esszét tartalmaz, a legismertebb közülük pl. Bizánc, A melankólia anatómiája, Levelek a magyar Hyperionból, A jóisten uzsonnája, Kései művek melankóliája. 218
