Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Danyi Zoltán: Regény és mágia
; L. Kemény 1990: 41. * Calvino ezzel kapcsolatban Georges Pérec, a nouveau roman képviselőjének regényét említi. A Használati útmutató az élethez című regény felépítésterve a végtelenbe nyúlik, a mű mégis befejezett: mozaikszerűen szerveződő formában, egy ötszintes párizsi lakóházban játszódik le az egész cselekmény. Minden szoba leírása, a cserélődő lakók bemutatásával, a regény egy fejezetének felel meg. '' Danto felsorol néhány példát azokra a veszélyekre, amelyek a diszturbatív művészet velejárói lehetnek. Chris Burden „híres és rémisztő munkája” volt 1972-ben, hogy bekötöztette magát eg)' zsákba, melyet aztán kitettek egy autópályára. Burden ezzel egy kockázatos szójátékot faragott a corpse (holttest) és a corpus (életmű) összecsengéséből. A nézőre leselkedő veszélyre vonatkozóan Danto eg)7 szobrot említ, amelyet a szobrász finoman kiegyensúlyozott acéllemezekből állított össze, és ezeket csak a súrlódási együttható tartotta egyben. Ha a néző a szobrot belülről is meg akarta tapasztalni, be kellett lépnie a veszélyes térbe, vállalva a kockázatot, hogy a mű ráomlik (Danto 1997: 136-137). 10 Roland Barthes szerint a szöveg pluralitása csak az újraolvasásban bontakozhat ki: „Az újraolvasás, mely ellentétes társadalmunk fogyasztói és ideológiai szokásaival, amelyek azt diktálják, hogy a már elfogyasztott (‘felfalt’) történetet ‘kihajítsuk’, csak azért, hogy aztán újabb történetre vethessük magunkat, hogy újabb könyvet vásárolhassunk, nos, ez az újraolvasás, melyet társadalmunk csupán az olvasók bizonyos marginális rétegeinél (gyerekek, öregek, professzorok) tűr meg, itt kezdettől fogva javallott, mert csak ez menti meg a szöveget az ismétléstől (aki nem újraolvas, az szükségképpen mindenhol ugyanazt a történetet olvassa), csak az újraolvasás sokszorozza meg a szöveg sokrétűségét és pluralitását.” (Barthes 1997: 28) " Patmore sajátos értelmezése lenne, ha úgy tekintenénk őt, mint akiben Hamvas a Karnevál olvasójának paradigmáját írja meg. A Karnevál nemritkán olyan hatással van némely olvasóra, hogy az a regénybeli világból kiindulva kezdi értelmezni a való világot; amit Patmore tesz a Szilveszterben, szintén erre emlékeztet. Ha ez az olvasat tartható, akkor megállapíthatjuk, hogy Hamvas egészen szokatlan módon vitte tovább a Karnevált. (Az értelmező pedig borgesi labirintusban találja magát, ha a fikció és a valóság ennyire bonyolult viszonyán kezd elmélkedni.) l: Arthur C. Danto Nyelv, művészet, kultúra, szöveg című tanulmányában eg)7 zen-buddhista képsorozatot elemez, amely a spirituális út állomásait mutatja be. A tíz képből álló sorozatban a megvilágosodást (a szatorit) a nyolcadik kép ábrázolja, ugyanis a legfontosabb spirituális állapot is csak eg)7 epizódja az életnek, nem pedig végső csúcspontja (Danto 1997: 83-85), és a megvilágosodás után vissza kell térni a hétköznapok világába. Hamvas Béla több helyen ugyanezt állítja. “„Tudja, én félek. De ha megmelegszem, szemtelen vagyok” - mondja Abel After (SZ: 30). Ezt vö. Dosztojevszkij: Ördögök, Budapest: Európa Könyvkiadó, 1983., 211. p.: „Az effajta emberek ismertetőjele: teljesen képtelenek arra, hogy visszafojtsák vágyaikat; ellenkezőleg, ellenállhatatlan törekvést éreznek, hogy azon nyomban előtárják őket, mégpedig minden kuszaságukkal, mihelyt megfogalmazódnak bennük. Az ilyen úr, ha különb társaságba kerül, rendszerint félénken kezdi, de engedjenek neki csak egy hajszálnyit, mindjárt arcátlanságba csap át. A kapitány most már heveskedett, hadonászva járkált, nem figyelt a kérdésekre, szaporán, roppant szaporán beszélt magáról, úgyhogy néha megbicsaklott a nyelve, és szó közben átugrott eg)7 másik mondatra.” (Kiemelés: D. Z.) “A szövegrész végén található Shakespeare-sort Hamvas gyakran idézi esszéiben. 158
