Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Békés Márton: Határhelyzet
Hamvas rögtön leszögezi, hogy amíg a krízis megközelítése könnyebb volt, mert rengeteg írás született róla, addig a katarzisnak nincsen irodalma. Nem tévedünk, ha azt hisszük, hogy Hamvas most egyedülállót fog alkotni, s nem csodálkozunk, ha Nietzsche lesz az, akit a krízistudat magjának elültetésénél és a katarzis szüretelésénél is ott találunk. A történeti erők kifejlése éppúgy, mint az értékek, duális rendszerben polarizálódnak. A modern ember leírásakor Hamvas az esszéírás metodológiájára egyébként is jellemző ellentétpárokban dolgozik. A modern ember lázad kora kultúrája ellen, de el is fogadja azt, és ennek a kettőnek együttes jelenléte okozza drámai létállapotát.'0 A modern ember kiemelkedése a krízis lehúzó erőinek való ellenállás révén éppen attól függ, hogy ezt a drámaiságot végig tudja-e harcolni az időben. Hamvas szerint azzal válhat a modern kor embere a jelenvaló idő urává, akkor élhet itt és most, ha ezt a drámai léthelyzetet aktívan meg tudja élni. Minden más időn kívülivé, és ezzel értelmetlen élet hordozójává teszi. Erre több lehetőség is van. (1.) Ha az ember azért nem él ebben a korban, mert nem éli át direkt a krízist, nem akar róla tudni, akkor „lótuszevő” lesz (Szerb Antal), de ez nem jelenti azt, hogy az ilyen ember ne lenne a krízis legjellemzőbb maszk-arca. (2.) Ha valaki tisztában van a válsággal és azt meg akarja oldani - írja -, az annál rosszabb: az „outsider” ugyanis részletekben akarja orvosolni a válságot, s persze, nem sikerül szegénykének. (3.) Végül lehetőség van a lemaradásra is, amely szintén időn kívüli állapotot eredményez elszenvedőjének. Az egész kor magatartását Hamvas mindenesetre generálisan olyan lelkiállapotúnak tartja, amelyet a kollektív, időn kívül élő infantilizmus jellemez." Ez a kamaszkorba visszasüllyedt amorf emberiség az „elégedett fiatalúr” (Ortega) állapotában várja a véget, amiről nem is tud; ennek megfelelően kultúrája is álarc, lárvaarc a maszk mögött (Németh László). Hamvas jól érzékelve a különben szintén válságírónak számító Mannheim Károly egyik legfőbb módszerének hasznosságát: az időélményből indul ki. Az időt uraló embert oda helyezi, ahol az idő felé lehet fordulni, azaz lehetőség van arra, hogy az ember által történjen minden." Ennek a kivételességet és mitikus képességet igénylő kritériumnak Hamvas szerint egyvalaki felelt meg eddig, Nietzsche. O volt az, aki odáig vitte a korral szembeni lázadást, hogy eljutott a határhelyzetbe, ott állt az Időfal tövében, és egyik pillanatban már a másik oldalán volt - a krízisből átment a katarzison, egy eszkatologikus pillanaton át a válságnélküli létbe. Hamvas egy Szígeí-beli írásában Gundolfot idézi, aki szerint Nietzsche „két korszak elválasztó határvonaléba a jele,m. Hamvas értelmezésében Nietzsche a határhelyzetbe, majd az azon túljutott ember. Hamvas szerint a válságélmény permanensen fokozódik. Először a válság kritizálása jelenik meg, majd ez egyre generálisabb életérzéssé szerveződik, ebből megteremtődik a lázadás, amely után elkövetkezik „ a nihilizmus végsó' magatartása, [ami] határhelyzet és már utal arra is, ami till van rajta. Ebből nem következik az, hogy, aki nihilista, annak el kell érkeznie oda, ami a nihilizmuson túl van; ami ebből következik, az, hogyha valaki teljesen végigéli, elérkezik a katarzishoz. ”'+ A nietzschei „félelmetlenség” állapota az, amely a katarzis határpontján innen van, és „a már otthonát megtaláló nyugodt önbizalom” az, ami a túloldalt élő lelkének sajátja. A kritika után következő aktív lázadás, és az 128
