Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Békés Márton: Határhelyzet

södnek össze, és egzisztenciális élménnyé válnak. A poéta sacer-sors, az „őrködök”, a Szzgeí-élmény, a hyperioni magatartás, a göröggé levés, a „cselekvés nélküli cselekvés” mind a hagyomány metafizikai központjának elemévé válik és beleolvad abba. A továbbiakban Hamvasnak azokat a szövegeit vizsgáljuk meg, amelyekben a krízis irodalmát és a válság szerkezetét elemzi, s ennyiben krizeológusként szerepel. Eközben írásait úgy is bemutatjuk, hogy kiderüljön: válságíróként is világos stílusú és pontos látású volt. (Kötelességünk közbevetni, hogy ko­rántsem az összes ilyen témában írott munkát vonultatjuk fel a dolgozatban.) Ezek a szövegek - amelyek akár a krizeológiai, vagy a két kategória közötti elmosódott határ miatt egyszerre a válságírói véna termékei - Hamvasnak a ’30-as-’40-es évekbeli munkásságához tartoznak, tehát határozottan nem függetlenek a görögségélménytől, az archaikus örökség titkos hagyományként való felfogásától és természetesen a nietzscheánus ihlettől sem. A VÁLSÁGIR0DAL0M IDŐÉLMÉNYE A válságszemlélet alapállása azzal az emberi látásmóddal való szakítás, amely a ciklikus időszemlélet elvesztődése után állott be. Röviden és velősen arról van szó, hogy miután az örök visszatérés mítosza (Eliade) kivész az emberi időélményből, átveszi a helyét egy lineáris profán üdvtörténet, amely, mivel természeténél fogva az idő két-, rosszabb esetben egydimenziós keretek közötti előrehaladásával, folyamatos progresszív mene­tével számol, ezért a kultúrát az indulásától vett folytonos távolodásban látja. A hanyatlás, az alkonyat, a halványodás és a desztillálódás tapasztalása per­sze a ciklikus időélménytől sem idegen, ám itt annyiban más a helyzet, hogy itt mindig lehetséges és szükségszerű az új ciklus nyitása. A hindu Kali Yiiga, a hésziodoszi vaskor, az Eddák ragnarökkje után elkövetkezhet a Spengler által várt új történeti ciklus, az Evola által leírt szoláris tradíció jegyében álló kultúrához való visszatérés és a heideggeri Lét-Idő vagy a görög Idő, amely „nem telik, hanem van” (Hamvas). Ez az elkövetkező ciklus a letűnőhöz képest új tartalom megjelenésére ad lehetőséget az ember által felfogott idő és tér között, de ez a mindenkori ősi értékek újrateremtődését is jelenti egyúttal. Ezzel szemben a lineáris időszemlélet - amely időélménnyel nem is igazán rendelkezik, hisz’ az idő elmegy mellette - a folyamatos távolodást meg akar­ja gyorsítani, hogy az áhított végcél minél hamarabb elérkezzen. Hogy ez az osztálynélküli társadalom (Marx), az Ómega-pont (Teilhard de Charden) vagy a történelem vége (Fukuyama) lesz-e, az mindegy. Ezzel a szemlélettel való­ban Nietzsche számolt le drasztikusan, egyik töredékében így ír: „Haladás. Be ne csapjuk magunkat! Az idő halad előre, és mi szeretnénk hinni, hogy minden, ami benne van, előrehalad, hogy a fejlődés előre-fejlődés”6. A ciklikus időtapasztalat szerint minden ciklus körbeér egyszer, ezzel kitel­123

Next

/
Thumbnails
Contents