Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Odorics Ferenc: Korunk értelmezőjének alapállása és ébersége
laszthatatlan része teste és elméje - ő lélek, isteni lény, univerzális Én. (Tat tvam aszi: ez vagy te.8) Az éber ember arany öntudatára ébredett. Tudja, hogy miért született erre a világra, tudatában van élettervének és sorsfeladatának, tudja, ki ő. Megtalálta egyetemes, igazi énjét, visszanyerte isteni identitását. Tudja, hogy „az életet halálra ráadásul kapja s mint talált tárgyat visszaadja bármikor — ezért őrzi meg” Az ébredezők, az eszmélkedők a kábaság állapotát hagyják el, útjuk küzdelmes, szenvedésekkel teli, ahogy József Attiláé is az volt. A kábaságban élő individuális Én önmagát saját testével azonosítja, nem ismeri fel magában az isteni eredetet és isteni energiát. Hamvas Béla az individuális Énnel szemben az univerzális Énről, az isteni Énről beszél, aki kilép a zárt életből, a tört létből, és felemelkedik a nyílt létbe, aki tudja, hogy több a testénél és elméjénél, aki tudja, hogy lélek. j,Az individuális Én sem nem halhatatlan, sem nem örök, sem nem isteni. Éppen ezért nem is szabad. Nem lebeg és leng a nyílt világban. Az isteni Én középpontja: Isten. A benne levő erők vonzásánál fogva pedig Istenhez tér meg. Az individuális Én anyagi súlyánál fogva mindig önmagába roskad vissza. S ami a legfontosabb: az isteni Én, ahogy a Védatól Platónig minden őskori könyv tartja, örök lény. Az individuális Én pedig itt az anyagi természetben keletkezett. Az individuális En nem egyéb, mint a kitörni nem tudó ösztönök állandó gátlása.”9 Hamvas Béla emberképe a hármasságot az egységben egyesítő monista trinitárius hagyományban helyezkedik el. A monista trinitárius hagyomány Isten-ember-világ 114
