Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Darabos Pál: Atyai mesterem volt a két jóbarát, Hamvas Béla és Féja Géza
és irodalom szakára beiratkozva a könyvtárosi pályát választottam. Az egyetemen töltött négy év az előző, Féja Géza mellett a könyvtárban töltött évek után már csak kiegészítés és ráadás volt, mert mind szellemileg, mind „tárgyi- lag”, mind pedig „ideológiailag” teljesen fel voltam vértezve a Rákosi-idők mérgeivel szemben az egyetemen töltött évek, 1950-1954 során. A békéscsabai könyvtárban diákként tevékenykedve az évek során atyai barátságba kerültem Féja Gézával, annál is inkább, mert fiával, Bandival egy osztályba jártam (vele máig is tartom ezt az atyafiságos baráti kapcsolatot), és sok mindent megtudtam róla, néhány korábban írt irodalomtörténeti műve is kezembe került. Ekkor döbbentem rá arra is, hogy nevével már néhány évvel korábban, a háború első éveiben találkoztam egy sorsszerűén birtokomba került Az Est Hármaskönyve címet viselő kötetben, annak 1937-es évfolyamában, ahol A magyar Alföld, - A múlt, a jelen és a jövő színeváltozásai címen jelent meg egy alig négyoldalas írása a Dél-Tiszántúl társadalmi, gazdasági és művelődési kérdéseiről. Tehát éppen arról a tájról írt itt, egyszerre nagyon színesen és lényeglátóan fogalmazva, amelynek akkor magam is része voltam rokonaimmal, barátaimmal és ismerőseivel egyetemben, hogy még engemet, az első vagy másodéves kis gimnazistát is megragadott. Ez a felismerés a „véletlen” megismerkedést ekkor, 1945-1946 telén magasabb, mondhatni intim, szellemi szférába emelte. Ugyanez történt velem néhány évvel később Hamvas Bélával kapcsolatban is. Arról azonban akkor még nem tudtam, hogy Féja Géza Hamvas Bélával is közeli barátságban állt, hiszen Hamvas Bélát és írásait sem ismertem ténylegesen, bár neve felmerült a könyvtár könyvei között. Féja Géza megvette a Hamvas által a háború utáni első években szerkesztett az Egyetemi Nyomda Kis Tanulmányai címet viselő füzetsorozat egyes darabjait, köztük a Hamvas által írtH száz könyvet is (1945-ben jelent meg), és talán megszerezte az Anthologia Humanát is, aminek első kiadása 1946-ban került ki a nyomdából. Ezekben az években azonban nem figyeltem fel külön nevére, mert akkoriban éppen második „könyvfaló” korszakomat éltem (az első 1939-ben kezdődött, és tartott 1944-ig), kihasználva e könyvtár adta lehetőségeket, és havi húsz-huszonöt könyvet olvastam el rendszeresen 1945 és 1950 között. Hamvas Béla műveire csak jó öt évvel később kezdtem tudatosan figyelni, akkor, amikor az egyetem elvégzése után a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárába kerülve szabad estéimet feleségem munkahelyén, az Országos Széchenyi Könyvtár Hírlaptárában töltöttem, a Nemzeti Múzeum épületében, olyankor, amikor esti ügyeletet tartott a Hírlaptár olvasótermében. Ilyenkor bevettem magam a Hírlaptár raktárába, és ott feleségem íróasztalához ülve (mert a munkahelyek egy részét a raktárba telepítették, más hely híján) magam elé raktam régi napilapok és folyóiratok fóliánsait, hogy szemlét tartsak fölöttük. A népi írók mozgalmának és Féja Gézának az írásait kerestem és jegyzeteltem ekkoriban. A tízes évek végétől a negyvenes évek végéig megjelent folyóiratok és napilapok köteteinek tucatjait, majd százait néztem át sorban egymás után a Hírlaptár nyomasztóan alacsony szintekből álló több mint félhomályos vasraktárában. Itt töltött óráim során, ezen „hely géniuszának” hatása alatt jutott eszembe először Hamvas Bélának a könyvtáros hivatásról mondott-írt szavainak 90
