Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Buji Ferenc: A görögségtől a kereszténységig

puszta vallás, vagy ahogy ő fogalmazott, puszta beavatás, puszta ezotéria volt, mely nélkülözte a tradicionális tudás összes kellékét - viszont rendelkezett annak szívével. Ámde nagyon is kérdéses, hogy egy szív önmagában működőképes-e. Mint ahogy Dzsalál al-Dín Rumi fogalmaz a héj és a mag jól ismert tradicionális szimbolizmusára utalva: „A forma fontosságát nem lehet túlbecsülni. ... Ahogy a test nem maradhat fenn szív nélkül, éppúgy nem maradhat fenn bőr nélkül sem. Ha elültetsz egy magot a héja nélkül, nem fog kikelni, de ha héjastul dugod el, kicsírázik és hatalmas fává terebélyesedik” (.Discourses of Rumi. Discourse 12). Vagyis a puszta, önmagában álló „beavatás”, mely nem ágyazódik be egy tradicionális tudásba - méghozzá jelen esetben egy keresztény scientia sacrábz -, alighanem működésképtelen. Ráadásul az embernek az a benyomása, hogy Hamvas Béla számára még magának a keresztény beavatásnak a metodológiája is a tradicionális scientia kellékei közé tartozott, mert ezek magyarázata mellett e metodológia kifejtésével is adósunk maradt.’'’ A hamvasi kereszténységet tehát pontosan az teszi absztrakttá, hogy nemcsak az a keresztény scientia hiányzik belőle, ami a kétezer éves történelmi kereszténységben - valójában magában a keresztény tradícióban - megjelent, hanem az is, ami a hamvasi értelemben vett, már-már pontszerűvé esszencializálódott evangéliumi kereszténységnek, keresztény „beavatásnak” a tulajdonképpeni tartalmát adja.

Hogy Hamvas Béla a kereszténységnek erről az éltető szubsztanciájáról, megelevenítő tartalmáról miért nem vett tudomást - noha tárgyi értelemben minden bizonnyal ismerte -, arra nem könnyű magyarázatot találni. Talán azonban nem téved nagyot e sorok írója, ha arra gondol, hogy ennek egyik meghatározó, ha nem is kizárólagos oka éppen Hamvas tradicionalitásának végső forrása: idillizmusa volt. Ugyanis bármennyire is emelkedett az idill, bármennyire is áthatják az életfeletti erői, mégiscsak az élet körén belül valósul meg. Az idillizmus valamilyen értelemben és fokon mindig életpártiság, evilágiság, s egy mégoly emelkedett evilágiság sem több szakrális hedoniz- musnál (vö. A bor filozófiája). Es éppen ez a fajta szubtilis evilágiság, emelkedett életszeretet az, amely Hamvas számára nem volt összeegyeztet40