Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Buji Ferenc: A görögségtől a kereszténységig

foglalkozik, hanem rajtuk keresztül gyakran egy-egy egyetemes tradicionális problémát is igyekszik körüljárni. E szövegek között éppúgy vannak théravá- da, mahájána és zen-buddhista szövegek, mint kínai, tibeti, hindu, héber, görög, egyiptomi, muszlim fordítások. Ilyen szisztematikus bemutatására a tradíciónak a tradicionális iskolán belül nincs példa,1'1 és mindez nemcsak azt mutatja félreérthetetlenül, hogy Hamvas milyen mértékben ismerte a tradíciót, hanem egyúttal egyetemes tradicionális elkötelezettségéről is tanúbizonyságot tesz.

Van azonban Hamvas Scientia Sacrájának egy feltűnő sajátossága, amellyel itt alaposabban is foglalkoznunk kell: a kereszténység hiánya. Hogy a kereszténység miért maradt ki belőle, arra nehéz lenne választ adni. Amit viszont szinte bizonyosan lehet tudni, az az, hogy a kereszténység mellőzése nem a véletlen műve volt, hanem határozott koncepció eredménye - egészen egyszerűen egy ilyen volumenű mellőzés nem lehetett más. A kereszténységnek nem volt helye abban a koncepcióban, amelynek alapján a Scientia Sacra megszületett. Amikor e mű keletkezett, Hamvas még - hogy úgy mondjuk - nem volt keresztény, s így talán nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk: azért nem volt benne helye a kereszténységnek, mert az Hamvas felfogása szerint híjával volt annak a rangnak, amellyel egy tradíciónak rendelkeznie kell. Mégis, azzal, hogy kihagyta e szinoptikus főművéből a kereszténységet, megteremtette a lehetőségét annak, hogy a későbbiekben mintegy kiemelje azt a tradíció egészéből, és fölébe helyezze annak. Harmadik, keresztény korszakából visszatekintve tehát azt lehetne mondani, hogy a kereszténység Hamvas felfogása szerint olyan ranggal rendelkezett, hogy nem fért bele egy, a tradíció egészét tárgyaló munkába. Ügy tűnik tehát, hogy Hamvas sem szorosan vett tradicionális, sem keresztény korszakában nem tekintette a kereszténységet a tradíció részének, hanem különálló egységként kezelte: míg tradicionális korszakában azért hagyta ki az univerzális tradícióból, mert alábecsülte, addig keresztény korszakában azért, mert túlbecsülte. Ezek után szinte természetes, hogy az őskori emberiség szakrális tudását közvetítő fordítás-sorozatában egyetlen keresztény művet sem közölt,11 aminek nem lehet időrendi oka, mert hiszen több olyan szöveg, amit lefordított és/vagy kommentált, Krisztus után született (elegendő itt a nemcsak időrendileg, de iidvtörténetileg is posztkeresztény szúfi-antológiára utalni).

Joggal gondolhatná az ember, hogy a tradíció monumentális summája után Elamvas keresztény korszakában megírta a kereszténység summáját is, vagy Az ősök nagy csarnokához hasonlóan hozzálátott egy keresztény művek fordításait tartalmazó sorozathoz is - azonban ezeknek egyike sem valósult meg, miközben tovább folytatta a nem keresztény tradicionális szövegek fordítását és kommentálását. Figyelemre méltó, hogy Hamvas még azokban a műveiben is csak érintőlegesen foglalkozott a kereszténységgel, amelyek pedig címük alapján a kereszténység sokkal alaposabb tárgyalására lettek volna hivatottak (Scientia Sacra II. három könyve: „A kereszténység és a hagyomány”, „Az evangélium és a levelek” és „Az Antikrisztus”). Ezekben és a harmadik alkotói periódusához tartozó műveiben a kereszténység belső tartalmáról, tanításáról szinte soha nem írt, és a kereszténységet csak mint osztatlan egészet kezelte 33