Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 2-3. szám - Dúl Antallal Ambrus Lajos beszélget: Lépj be a pillanatba
dések vannak. Annak a nyomát követi Böhme, hogy hogyan alakul ki a megkülönböztetetlenből az egyediség, egyszeriség, különállóság, a dolgok különléte, és valójában azt fogalmazza meg, amit az archaikus hagyomány. Keleten azt mondják, minden sziget kiemelkedik az óceánból, de minden szigetnek egy alapja van.- Neked azonban nemcsak mint tanítványnak, hanem- mint a Hamvas Béla-élet- míí kiadójának is meg kell oldanod a filológia és az autenticitás feladatát.- Karácsonyra akartam elkészíteni Az ősök nagy csarnoka említett kötetét, azonban nem lehetett a Böhme-fordítás szövegét egyszerűen a könyvbe bemásolni. Hamvas kivételes, zseniális intuícióval rendelkezett, ugyanakkor a fordítás szó szerinti, úgynevezett „tárgyi” pontosságát sok esetben figyelmen kívül hagyta. Tárgyi pontosság természetesen nem létezik. A szövegnek szelleme van. Ugyanakkor Hamvas túl gyorsan asszociált és gondolkodott, a szöveg lényegére ügyelt, és kevésbé a részletekre. Sokszor azt is megértette és lefordította a szövegből, amire csak következtetni lehetett. Nem a nyelvtudásával van baj, hiszen anyanyelvi szinten tudott németül. Gyermekkorában, Pozsonyban a nagyanyjával csak németül beszélt, és az egyetemen német-magyar szakot végzett. Aki már fordított idegen nyelvből, tudja, hogy a túlzott tárgyi pontosság filológiai követelménye szolgai (szellemtelen) fordítást eredményez, és tudja, hogy milyen kínt jelent a többszólamú hitelességben a helyes harmóniát megtalálni. Másrészt az is előfordulhatott, hogy a tiszapalkonyai raktáros, Hamvas Béla ült valahol, mondjuk, Kápolnásnyék környékén a vonaton, s zötyögés közben a gót betűs szövegből kihagyott, vagy félreolvasott egy-egy szót. Ilyet is találtunk néhányat. Alapszabály, hogy minden fordítás többszöri lektorálást igényel. A szöveg újrafésülését ő maga is mindig tervezte, de ez végül elmaradt.- Es te foglalkoztál Böhmével az elmúlt negyven évben?- Sokat. Fordítottam is, lektoráltam is mások fordítását. Mégis, Böhme - mint Te is idézted - a legnehezebben fordítható szerző, mondatainak többször neki kell rugaszkodni, míg végül érteni kezdjük. Hamvas azt mondja, szaturnuszi nyelvezete van, olyan, mint amikor kődarabok hullanak alá. Másfelől Böhme az európai vallási konvenciókat messze meghaladja. Nem ott kezdi, hogy a Jóisten megteremti a világot, amit aztán a gonoszra hajló emberi természet tönkretesz, hanem azt mondja, az Isten legmélyén keserű, marcangoló, sötét, magára szoruló, jéghideg tűz lobog. Ez a teremtés előtti első állapota, amely olyan, mint maga a jégpokol. Valójában azonban Isten nem ebben a sötét keserűségben tartózkodik, hanem ő ezt a magára szoruló görcsöt minden pillanatban meleg fényre váltja. Amikor a sötétség felfalja és megemészti önmagát, ebből születik meg a fény és a szeretet, és ezt nevezzük Istennek. Ne higgyük tehát, hogy a rosszat kihagyhatnánk Istenből, különben a rossz hogyan is jelenhetne meg a saját képmásában, az emberben. 1968 tavaszán tehát Hz ősök nagy csarnoka kéziratait gépeltem. Aztán odaadta a Szilveszten, a Bizonyos tekintetbent és az Ugyanist. Hat példányban készítettem el mindegyiket, cigarettapapír vékonyságú másolatokkal. Hármat neki adtam, egyet magamnak tartottam meg, kettőt a barátaimnak adtam tovább, ugyanis lehetetlen volt ellenállni a kísértésnek, hogy az ember ezeket ne terjessze. 17