Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Tandori Dezső versei

Ehhez kellene a lábamra állnom, ami nem megy. Az lenne cáfolat. Gerincidegek, begennyedt fogak, ülőizmok, porcok sarc-táncukat járják, üdvjavallat-köpeny alatt, de aztán inkább bálba, karneválra megy minden-egy köpeny gazdája.

És engem itthagy kis sánta verébkém társaságában, zaccnak. Magam élném, amit nem értek, elegyes beszédek szórakoztatnak, kérnék egyebet? Minden-más-szerep közt e szerepet szánta nekem isiász, pisiász, vagy épp ülőgumó az adu ász.

Egy-ember, ne jajgass, ne áriázz!

Ló-madár-jóslat

Lójóslat volt a Kezem-Lábam-Törném, az Ingem-Gatyám-Rá nevű négylábú? Háttal álltam a versenyvégnek.

Eladdig nem hallottam a nevét se.

De akkor csak ő hallatszott az örvény kavargásból. Nagy pénzért — a kasszához

Tizenöt év játéka, törekvése ért itt a célba. Nullán álltam végre. Uttoxeter volt a versenyszínhely. Bécsben láttam, fogadtam, virsli-ízzel jutalmaztam magam, hozzá mustárral. Alkonyodott, de nem tudtam mi végre.

Már tudom. Előbb karom zúztam össze, színjózanul, a jégen. Aztán jött kis fél-lába-bice Potyi madaram, akinek még sok-sok más neve van, Tündér Józsi vagy kis Rómeó József.

A dolgok itt sem értek véget.

Mint rímét veti a vers, vagy épp ölti, így szánkázik, nyit-zár sok kínom engem