Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Hamvas Béla: Juregia (részlet), Napló (részletek)

NÉGY TANULMÁNY

Paracelsus - Böhme — Saint-Martin — Baader. Szemben a racionalista hagyománnyal a modern hagyomány. Részben a poétikus, részben a religiózus keresztény, szürrealista, alkimista, modern természettudomány megelőzői, a modern gondolkozás megalapítói, az örök hagyomány fenntartói és a keresztény hagyomány igazi képviselői. Szemben az egyházszakadással (Luther - Kálvin), a politikus és kapitalista hagyománnyal, a legkülsőbb és legfelületesebb történeti, úgynevezett külső, kultúrtörténeti hagyománnyal a belső, üdvtörténeti hagyomány. Ezt kidolgozni. Ehhez anyagot. A Baader- és Böhme-él- mény kész. Néhány mű kell csak (40 Fragen stb.). Saint-Martin is. (Olvasni.) Paracelsust jól megismerni. - A bevezetésben kiemelni, hogy ez az üdvtörténet, a mélyhagyomány. Európa csak kívül szakadt el a világtól - belül nem.

MÁS TANULMÁNYOK

Alapul venni a Lukács- és a gondoskodás-gondviselés feljegyzést. Ezen kívül azt, hogy: ismétlés - mindig új. A Böhme-Baader-Berdjajev-feljegy- zéseket. A költőket. És nem az ismétlés, hanem a mindig új jegyében írni és élni. „Minden pillanatnak szakaszd le virágait.” Ennek valódi jelentése. Hogy az ember ne ismételje örökösen a tegnapjait és így az időt elveszítse, hanem mindig líj pillanatokat idézzen. Mágikusan éljen, ne gépiesen. (Három fok: mechanikus - dinamikus - mágikus.) Ez az életgyakorlat tanulmánykötete legyen. Például az intenzív élet: Rilke - Wordsworth - Keats - Whitman - Rossetti - Swinburne - Hölderlin - George - Mallarmé.

Esetleg? - Témák.

Szentendre, 1948. VI. 20.

Ad: Lukács

Azzal a magatartással, ahogy a pártatlan és elfogulatlan „szellem embere” a közösségbe nem mint a természetes kötöttségbe lép, amely számára mint a „szellem embere” számára érvényes és kötelező, és nem szenteli magát a szolgálatnak, hanem a közösségbe magát ájultan beleveti - azzal nemcsak a valódi közösség egészséges öntudatlanságát mérgezi meg, és az öntudatlanság helyébe saját ösztönét teszi, amely ismeri a határokat (vagyis saját intellektuális határtalanságát helyezi) - hanem ő maga a „szellem szabad emberéből” hajcsár lesz, aki a legalsó ösztönöket felkorbácsolja, és aki maga is ezeknek az ösztönöknek hajszolt állatja lesz.

(Przywara: Dens semper mai or.)

1948. VI. 25.

10