Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11-12. szám - Czakó Gábor: Haláltánc
CZAKÓ GÁBOR Haláltánc- EGY VILLON-VERS IDŐSZERŰSÉGE HALOTTAK NAPJÁN Nyilván sokan tudják, hogy a haláltánc közismert francia nevén a „danse macabre” késő középkori eredetű allegorikus műfaj. A metszeteken, festményeken, faragásokon kaszás csontvázak vonszolnak a sírba pápákat, királyokat, szépasszonyokat, lovagokat, bankárokat, parasztokat. A halál szemében minden földi rang és siker nevetséges, előtte minden ember egyenlő. A középkori ember megérezte a korszakváltás szelét. Az új világ jöttét, amelynek nem ismerte természetét, mégis megsejtette, hogy ezen eljövendő korszakban az ő világának értékei vajmi keveset fognak számítani. És tényleg. Mi már ebben élünk, a fényes Gazdaságkorban, mely minden idők legtökéle- tesebbikének, a töretlen fejlődés világának, betetőzésének tartja magát. Franfois Villon: A haláltánc-ballada Fordította*: Faludy György Ott ült a Császár. Dús hajában hét csillag volt a diadém. Rabszolganépek térden állva imádták, barna köldökén a Göncöl forgott, válla balján lámpásnak állt a holdkorong: de a bohóc sírt trónja alján: „Mit sírsz” - rivallt reá - „bolond, nincs szív, mit kardom át ne járna, enyém a föld!”... S hogy este lett, egy csontváz tántorgott eléje s elfútta, mint egy porszemet.- Kényúrként éltünk mindahányan, s az évek szálltak, mint a percek, véred kiontott harmatával irgalmazz nékünk, Jézus Flerceg! A birodalmak és világkorszakok jöttek, virultak, elmúltak. A középkori ember még ismerte a történelmet, még kutatta a végső kérdéseket, köztük a halált. Erősen hitte, hogy Krisztus föltámadásával a halált legyőzte, és az örök életet megnyitotta. Gazdaságkor a túlvilágot tagadja, a hosszabbodó átlagos életkorban és a fantasztikus regényekben reménykedik: a hibernálásban, az * Átköltötte-költötte 114
