Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Végh Attila: Hamvas vagy Heidegger

üzen ennek a módszernek. A jelenvalóiét nem objektumként vagy szubjektumként létezik, hanem mint világban-benne-lét. Ez azt (is) jelenti, hogy mindig a lehetséges lét módján van jelen. (Ez a híres heideggeri „kivetülés” alapozó értelme.) Szó sincs arról, hogy Eleidegger a korábbi objektum-szubjektum viszony ellenében „most valami újat” hozna fel. Az objektivitásra törekvés, mondja Heidegger, nem más, mint menekülés az eredendő fakticitás elől. De miért kell menekülni?

A jelenvalóiét mindig valahogyan már ért, de sohasem úgy, ahogy lenni tud. A megértés azzal az egzisztenciális struktúrával bír, amit kivetülésnek nevezünk. A kivetülés a faktikus lenni-tudás játékterének létszerkezete. Miközben a jelenvalóiét egzisztenciálisan már az, ami, lenni-tudásában még nem. A heideggeri hermeneutika alapja ennek az állandó elmozdulásnak, a leendő lét általi egzisztenciális érintettségnek és az általa támadó szorongásnak a tudatosítása.

Hamvas az örök életre rendezkedik be, ő tehát nem tudatosíthatja a szorongást. Nem engedheti érinteni létmegértését a még leendő léttől. Ehelyett a tradicionalizmus módszerét követi: az egzisztenciális elővételezés által megnyíló űrbe mindig már előre belehelyezkedik. Ezt nevezzük hitnek. Hite tapasztalatainak eleve irányt szab. Ezért van az, hogy mindig csak korábbi önmagát találja ott. Gondolkodása nem megértés, hanem egy „őstapasztalat” folyamatos önreprezetációja. Hamvas nem igényli a gondolkodás kiélezett- ségét, nem látja be, hogy megérteni annyi, mint megrendíteni az alapokat, és a megnyíló egzisztenciális szorongástérbe állva a halál felé lenni. Nem örökké, hanem: majd. Ki tudja, miért, hogyan.

Jegyzetek

I Buji F.: A görögségtől a kereszténységig. In: Életünk, 2007/2-3, 28. o.

' Balassa P.: A látvány és a szavak. Magvető, 1987, 38. o.

5 Az ősök nagy csarnoka III. Hamvas Béla művei/18.

4 no. 309. o.

’ Id. A Rejtekezniszeret c. tanulmány Dionüszosz szökésben c. fejezetét.

6 Hamvas B.: i. m. 310. o.

„Világos, hogy Platón és Arisztotelész alapvető' orientációja közös. Mindketten a ’logoszhoz menekülés’ mellett döntöttek, és ilyen értelemben mindketten a Phaidónban ábrázolt Szókratésznek a követői. A hellenizmussal azután - különösen a sztoával - az eredetnek egy új megalapozása terjed el, amely már nem a logosz révén megy végbe.’' H.-G. Gadamer: A filozófia kezdete. Osiris 2000, 258. o.

Hamvas B.: Sdentia Sacra, 25. o. Magvető", 1988.

' Hamvas B.: i. m. 26. o.

10 Ferge G.: A költészet mint a lét nyelve a filozófia és a teológia határterületén, 16-17. o. Societas Philosophia Classica, 1995.

II Heidegger, M.: Fenomenológiai Aristotelés-interpretációk, 9. o. In: Existentia, 196-97.

Heidegger, AL: A fenomenológia alapproblémái, 3. §. Osiris, 2004.

78