Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 2-3. szám - Bogár László: Töprengések Hamvas Béla ürügyén

felvilágosodásbeli „tudomány” segítségével. Olyan „techno-evolúciót” indított el, amelynek kaotikus örvénylése felett a XX. század folyamán végleg el is veszítette az ellenó'rzését. Tehette mindezt azért, mert évszázadok kitartó létrontásával sikerült lerombolni az éberség „lét-határ-ó'rizeti” intézményeit (Vass Csaba). Ahogyan Hamvas Béla írja, a véda (amelyből a latin videre, látás, éberség szavak is származnak) döntő jelentőségű lét-funkciót látott el. Azon őrködött, hogy az ember el sem gondolhasson, de ha már ez megtörtént, legalább meg ne valósíthasson olyan konstrukciókat, amelynek a létezésbe való harmonikus beilleszthetőségét illetően kételyek merülhetnek fel. Hórusz (sólyom)szeme vagy a Buddha szó jelentése (tisztán-látás), a kereszténység Istenének mindenütt jelenlévő, mindent „látó” éber tekintete, mind-mind jelzik, hogy az aranykor ősi embere számára ez volt létezésének legfőbb alapja, s őrizte is, mint „szeme-világát”. És, bár erre ritkán gondolunk, de a református templomok tornyának csúcsán őrködő kakas ugyanennek az éberségnek a szimbóluma. (Az már más kérdés, hogy a RE-formáció, tehát az aranykori szakrális éberség lét-határőrizeti intézményeinek a helyreállítására vállalkozó protestantizmus mennyire tudott eleget tenni e heroikus vállalkozásának.)

Az aranykor emberének lét-teljes gondolkodása még nem bontotta „analitikusan” anyagra, életre és lélekre a létezés szintjeit, mint ahogyan a lét-ron- csoló mai ember, hisz erre semmi szüksége sem volt. így aztán érthető, hogy a mai ember, lét-rontásának szörnyű következményei elől való menekülése közben igyekszik „időt nyerni”. Ennek egyik vészjósló eszköze a valóságos valóság „leváltása” és mesterséges valósággal való helyettesítése. Az „anyag- tudományok” tucatjai ontják ma már a „mű” anyagok tízezreit. A gén-sebészet „élet-tudománya” ontja a „genetikailag módosított” „mű” élőlények újabb és újabb „konstrukcióit”. A „modern lélek-tudományok” pedig gátlástalan cinizmussal szolgálják ki a globális média-informatika-telekommunikáció gigantikus szörnyetegének értelmező-erőszakra épülő gépezetét, amely létrehozza az identitás-cseréit „mű” embert.

Ami tehát készülődik, az sokkal riasztóbb világ, mintha az emberi lét először életté, majd „fennállássá” silányodva visszatérne az állati létbe. A „visz- szatérést” ugyanis a minden szabályozó-erőtől „szabad” („oszvobozsgyényije”) globalo-hüllő hajtja végre, ennek minden következményével együtt. Ez a következmény pedig aligha lehet más, mint az az eddig csak elméletileg létező konstrukció, amit „negatív létként” írhatnánk le. „Boldog, aki nem éri meg” - mondhatnánk Kányádi Sándorral szólva, mert ebben az esetben nem csupán rémisztő metafora, ha úgy fogalmazunk, hogy mindez az elállatiasodástól, sőt a haláltól is sokkal rosszabb lesz.

Hamvas Béla életműve talán segíthet minket abban, hogy, ha maradt még szemernyi remény, tegyünk azért, hogy ne vesszen el maradék világunk.

3