Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Kulin Ferenc: Portrévázlat történelmi háttérrel

- alternatívákat felvázoló - forgatókönyveket készítettek. Nem hiszem azon­ban, hogy a magyarországi rendszerváltozás tökéletesen igazodott ezekhez a forgatókönyvekhez, s hogy a fordulat politikusai pusztán az azokban körvona­lazott szerepeket vállalták volna magukra. Éppen azért, mert az átmenet végletes külsó' determináltsága a későbbiekben - már a kilencvenes évek köze­pén - nyilvánvalóvá vált, drámaian súlyos a kérdés: vajon a fordulat hazai fő­szereplői - s közülük is az első' helyen Antall József - az esélytelenek tisztele­tet érdemló' heroizmusával küzdöttek-e a nemzeti szuverenitás elvének érvé­nyesítéséért, avagy - a kulisszák mögött - az első pillanattól a forgatókönyv­írók társszerzői, a „szabad piacgazdaság” stratégáinak kollaboránsai voltak! Bogár László ez utóbbi választ sugallja, s ezért - miként történetfilozófiai kon­cepciójával - historikusként megfogalmazott tételeivel is vitára kényszerít. Hadd kezdjem azzal, hogy az az - egyébként igaz és a lényegre mutató - állítás, mely szerint „a rendszerváltoztatás lényeges történései már [...] a nyolcvanas években lejátszódtak” (.Magyarország és a gobalizáció, 21.) - kom­mentárra szorul. Nemcsak azért, mert alkalmas arra, hogy a könyv szöveg- összefüggéseiből kiragadva végletesen ellentétes politikai ítéletek alapjául szol­gáljon (egyfelől a radikális jobboldal által utólag gerjesztett forradalmi indula­tokat látszik igazolni, a másik oldalon a magukat rendszerváltoztatónak feltün­tető reformkommunisták legendáriumát hitelesíti), hanem azért is, mert - igazságtartalma ellenére - elfedi a ’89-’90-es fordulat lényegét. Ügy igaz: a fordulat jogállami keretei önmagukban is utalnak a változások viszonylag las­san bontakozó, folyamatszerű előzményeire, ám ez a tény nyitva hagyja a kérdést: vajon az új rendszer gyökerei nyúlnak-e mélyen a Kádár-korszak év­tizedeibe, avagy éppen az új kulisszák mögött maradtak-e sértetlenek a korábbi hatalmi viszonyok. De kérdezzünk gyanakvóbban: vajon a nyugati és keleti hatalmasságok titkos paktumához asszisztált-e (tudva-tudatlanul) a kilencven- ben kormányra került népi-nemzeti koalíció, avagy egy hirtelen keletkezett hatalmi vákuumban találtak könnyen alakítható politikai közegre a neoliberális gazdasági doktrínát képviselő globalista érdekcsoportok. Vajon az események hátterében mi volt erősebb: az ancien régime politikai szereplőinek félelme attól, hogy a Nyugat egész gazdasági fegyverarzenálját beveti az adósságcsap­dában vergődő szocialista államok kapitulációjának kikényszerítésére, vagy a globalisták aggodalmai a saját krízisére netán hisztérikusan reagáló szovjet birodalom kiszámíthatatlansága miatt. Bogár a magyar átalakulást elemezve nem számol ezekkel - a maguk idején politikai súlyú - pszichológiai körülmé­nyekkel. (Pedig - más kontextusban - ő maga is beszél erről. Ezt írja: „A glo­bális hatalmi térben [...] elkezdődik az utolsó összecsapás a nyugati és a keleti globalizáció világbirodalmai között. Nagy erejű és fenyegető válsághullámok kapcsolódnak össze, s így fokozódik a helyzet kiszámíthatatlansága. Uo.: 331.) S hogy nem számol, azáltal nemcsak a történeti hűség elve sérül, hanem a jelen cselekvési lehetőségei is „árnyékra vetődnek”. A paktum-vád ugyanis azokat a szereplőket is diszkreditálja, akik éppoly őszintén és odaadóan sorakoznának fel egy rendszerváltás-korrekció programja mögé, amilyen jó lelkiismerettel álltak ki annak idején az óvatos kompromisszumok mellett. 50

Next

/
Thumbnails
Contents