Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Kulin Ferenc: Portrévázlat történelmi háttérrel

tudomásul veszem, hogy e tendenciák öntörvényűvé váltak, azaz időzített bombaként épültek be a globalizáció szerkezetébe, miközben semmiféle automatizmus nem garantálja a veszély elhárításának lehetőségét. A Rossz hatalma - mindegy, hogy mitikus eredetű-e, avagy, miként a felvilágosodás korában gondolták, az emberi természetben rejlik - racionálisan bizonyítható, míg ahhoz, hogy a Jó „gyökeret verjen” (Kazinczy), valamiféle csodára lenne szükség. Magyarán: tudjuk, hogy szakadék szélén állunk, de hihetjük, hogy van erő, ami megmenthet a halálos zuhanástól. Bogár diagnózisának ezért elsősorban nem az „alátámasztása”, hanem a használhatósága érdekel. Az foglalkoztat, hogy történeti narratívájának melyek azok az elemei, amelyekre egy új politikai stratégia épülhet, s melyek azok, amelyek csak súlyosbítják a rendszerváltozás közszereplői közötti kommunikációs krízist. Elég közelről ismerem Bogár Lászlót ahhoz, hogy magamnak ne okozzon dilemmát, milyen szubjektív indítékok: morális ösztönzések és személyes ambíciók vezetik a tollát, amikor közügyekről értekezik. Hívő ember, aki azonban tudja, hogy a Jó nincs belekódolva a világba, s ezért csak az olyan csodában reménykedhet, amit magunkból teremtünk. (Vörösmarty szavait kölcsönözve: tudja, hogy amíg „Itt a világ beszél”/... „Hiába minden: szellem, bűn, erény/ Nincsen remény, nincsen remény.”) A tudományosság elvét és konkrét szakterületének módszertani követelményeit tiszteletben tartva bármennyire igyekszik - és tud - is objektív elemzőként gondolkodni, igazában soha nem pusztán a való, mindig a tennivaló izgatja. Egyszóval nem azért ír, hogy feltárjon, jellemezzen, tájékoztasson, hanem hogy figyelmeztessen és ösztönözzön. Nem tud elképzelni olyan etikai, történetbölcseleti vagy társadalomtudományi kérdést, amelynek ne volna politikai aspektusa, következésképpen a politikát olyan hadszíntérnek tekinti, ahol éles helyzetekben kell alkalmazni a tudományok által felhalmozott szellemi muníciót.

Itt kell elmondanom egy történetet, s egyúttal megkövetnem Bogár Lászlót egy huszonöt évvel ezelőtt elkövetett vétségemért. A „régi” Mozgó Világ főszerkesztőjeként postai küldeményként (személyesen nem ismertük egymást) kaptam tőle egy közgazdaságtani tanulmányt, melyet azonban „közléspolitikai korlátokra” hivatkozva nem közöltem. Mondandójának az volt a lényege, hogy az ún. reformközgazdászok által meghirdetett gazdaságpolitikai stratégia minden tekintetben megalapozatlan, mert a tervutasításos és a piaci logika össze nem illő elemeiből áll össze, s a külső források fokozott igénybevétele nélkül nem is működtethető. Politikai dilettantizmusomnak tulajdoníthatóan Bogár dolgozata helyett Bauer Tamásnak a kevésbé radikálisnak tűnő írását adtam nyomdába, noha biztos voltam benne, hogy a KGST-tagságunk haszontalan, sőt káros következményeit bizonyító okfejtés is botrányt fog okozni. Okozott is, ráadásul nemcsak a budapesti pártközpontban, hanem a Varsói Szerződés legfelsőbb fórumain is. Csaknem egy évvel később Bogártól újabb küldemény érkezett, amely - nyilvánvalóan a közölhetőség érdekében-Marx-idézetekkel is meg volt tűzdelve. (Lám-lám! Mondanák azok a barátaim, akik a Magyaror- szág és a globalizáció szerzőjében ma is egy ortodox marxista észjárását próbálják bizonyítani!) A korábbi tanulmány alaptételét lényegében megismétlő új szöveget.sem publikáltam, ám immár nem e „közléspolitikai korlátok” tiszte43