Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 1. szám - Csontos János: Magyar fohász

Amit hozott, kacajt fakaszt,

amit felvett, sokszor silány, lőréhez nem dukál damaszt,

rikit a megbontott arány, idegen léptékben parány dalia is, ha sárt dagaszt,

kispolgár lesz a nagy vagány s prófétává a sültparaszt, gazda se leplezné le azt,

hogy sosem járt szekér farán, így a hagyomány zord talány: éltetne bár, de meghalaszt.

Ötször megfordult Európa,

váltott eszmét, stílust, hitet, sok szó meg szenny lefolyt azóta, sebesen telt a nagy füzet, aki fizet, az megfizet, győztes diktálja, mi a kvóta,

nincs panaszkodni senkinek, unalmas már a régi nóta, nem ugrunk minden szíre-szóra, nehogy felszakadják a heg, kinek a szíve fáj: beteg, s nincsen még itt a vizit-óra.

Pőre hátunkon selyemkorbács: adós fizess és igazodj, megannyi önkéntes flagelláns

léha mammon elébe rogy, főpapja mégse higgye, hogy végleg elcsitult minden morgás:

attól még kákán ott a bog, hogy a kákát tarolja kartács, ahol fát vágnak, hull a forgács,

ám a forgács is egyre fogy; a díszmagyar is ócska rongy, ha felszaggatja pörge virgács.

Lám, Uram, mire megyünk ketten: rontsuk el, ami rontható, tán savó folyik ereinkben,

tagadjunk mindent, ami jó, ami fennkölt vagy megható, legyünk döglégy az édes tejben,

2