Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 11-12. szám - Döbrentei Kornél: Fekete Ádvent
évünk is ott fekszik... Értetlenül állunk az előtt, hogy a forradalmat és miniszterelnökét nemrég még kórusban gyalázók ma váratlanul ráébredtek, hogy ők Nagy Imre reformpolitikájának folytatói... Azt sem értjük, hogy azok a párt- és állami vezetők, akik elrendelték, hogy bennünket a forradalmat meghamisító tankönyvekből oktassanak, ma tülekednek, hogy szerencsehozó talizmánként megérinthessék ezeket a koporsókat... esélyünk van arra, hogy békés úton érjük el mindazt, amit az ’56-os forradalmárok véres harcokban, ha csak néhány napra is, de megmentettek a nemzet számára... Hiszünk a magunk erejében... s olyan kormányt választhatunk... amely tárgyalásokat kezd az orosz csapatok kivonásának azonnali megkezdéséről... Ha van bennünk elég mersz... Emlékezzetek, Rajk temetése napján a párt napilapja, a Szabad Nép öles betűkkel hirdette címlapján: SOHA TÖBBÉ... három hét telt el és a kommunista párt ávós legényeivel békés, fegyvertelen tüntetők közé lövetett... két év sem telt el a SOHA TÖBBÉ óta és az MSZMP koncepciós perekben ítélte halálra saját elvtársait... Nem érhetjük be a kommunista politikusok semmire sem kötelező ígéreteivel... El kell érnünk, hogy az uralkodó párt, ha akar, se tudjon erőszakot alkalmazni ellenünk... Nincs más mód, hogy elkerüljük az újabb koporsókat, megkésett temetéseket...” Látom a koporsókat, magas ravatalon, bölcsőnek lökte fel őket a föld, emelte az ég, kegyelmes derűje minden szál deszkát bevon, mert bennük született újjá megrontott anyagából az eszme, a parcellákba arccal felfelé elkapartak, drótkötéllel a feledéshez körözöttek, és minden kivégzettek és hősi elesettek lebírhatatlan lelke általjár tizenötmillió magyart és harangzúgásként beköltözik az emberrengeteggé fölsarjult tömegbe, úgy szabadítva föl a rejtve megőrzött, az elveszített, a visszanyert, a megigazult hit halleluján túli energiáit, hogy morajlássá tengeredik a boldog fölindulás... ...Micsoda Advent, várom a halálom és várom az Eljövendőt, aki a szomorú félbehagyásból, reményes torzóból, mit a Nagyisten és összeesküvő, angyalarcú ördögei és ördögi angyalai alkotni engedtek, talán befejez valamit, fukarul kurtára mért futásomból talán felmutatja a megálmodott távlatot, várok a kórházi ágyon, hamis enyhületet okádó fecskendő kábít, mint történelmi ábránd, megcsal az álom, sötét felhőgálya úszik szememre, 35
