Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Bogár László: "Hálózatok" világuralma avagy globális háborúk rejtett dimenziói a XXI. század első évtizedeiben

elég nehéz volna megmagyarázni, hogyan lehetséges, hogy a világ leggazdagabb „országában”, a földrajzi értelemben vett USA-ban közel tízmillió ember él afrikai körülmények közötti elképesztő' nyomorban, ahol pl. a férfiak mortalitási és morbiditási mutatói az ugandai szintet sem érik el. A Katrina hurrikán ideológiai értelemben vett „collateral dammage”-ként fellibbentette a fátylat erről az iszonyú világról, és néhány nyers adat világossá is teszi, hogy nincs „kivételezés”. Az USA-ban a minimálbér kb. havi 700 dollár, miközben mai áron számolva a ’70-es évek elején kb. 1200 dollár lehetett, és utoljára valamikor az ötvenes évek elején volt ilyen alacsony, mint ma.

A másik „pólus” minőségét jelzi, hogy a Bush-kormányzat adócsökkentései nyomán az adózóknál maradó összeg 40%-a a felső 1%-nak jutott. Pedig aligha gondolhatjuk komolyan, hogy ennek a rétegnek e nélkül a 3 ezermil- liárd dolláros plusz nélkül megélhetési gondjai támadtak volna. Már csak azért sem, mert míg az ötvenes években egy CEO (vezérigazgató) átlagosan ’50- szer keresett többet, mint a minimálbéren lévők, ma kb. 500-szor(l).

A „strukturális reformok” fő célja a „lokabtások” védekező képességének végleges szétroncsolása annak érdekében, hogy lehetőség szerint semmi ne akadályozza az erőforrások szabad kiszivattyúzását. Vagyis a globalitás erői szabad hozzáférést („open acces”) követelnek a helyi választók által a lokalitá- sok értékmezőinek megvédésére és gondozására felhatalmazott elitektől, amit fenyegetés-fegyelmezéssel vagy korrumpálással („stick and carrot”) általában nehézség nélkül el is érnek. A liberalizálás, deregulálás, privatizálás általános parancsai mellett van néhány olyan nagy erejű kérdés is, amelyre már itt fel kell hívni a figyelmet, noha részletesebb kifejtésükre majd a magyar helyzet elemzésénél kerítünk sort. Mivel a tőke lappangó örök törekvése, a 24 órás napi munkaidő nulla bérért konstrukció megváltoztathatatlan fiziológiai korlátokba ütközik, alkalmazása csak „minőségi” értelemben képzelhető el. Vagyis úgy, hogy a „munkaerő állat” dimenziójában a munkaerő árát folyamatos eróziónak teszik ki, ám az újratermelésének árát a „piacosító reformok” segítségével folyamatosan és gyors ütemben emelik. Az ebbe a harapófogóba egyre inkább beszorított „munkaerő állat” ráadásul a növekvő nyomás következtében kénytelen állandó „stand by” állapotban lenni, tehát demonstratívan jelezni, hogy minden túlmunkavégzésre „készségesen” hajlandó, mert, ha nem ezt teszi, értelemszerűen ő lehet az első áldozata a következő „racionalizálás”, „out-sourcing” stb. fogalommal illetett alig leplezett erőszaknak.

Az oktatás, az egészségügy és a nyugdíjrendszer „globalo-privatizálásának”, tehát az „államháztartási reform” fő elemeinek éppen az a célja, hogy ez a csapda minél hamarabb bezáruljon a munkaerő állatok körül. A „fogyasztóerő-állat” dimenziójában is hasonló folyamatok mennek végbe. A globális értelmező- és tematizációs hatalmak „soft” terrorja által precízen távirányított engedelmes fogyasztó a „tudat-bővítők” hatására térben és időben végtelen felé tágítja fogyasztóképességét, és ezzel lényegében a pénzforgási sebességet növelő „biológiai nyúlvánnyá” válik. Térben: vagyis akkor is fogyaszt és azt is, amikor és amire semmi szüksége nincs (sőt, ami akár pusztítja épségét és egészségét!), de a karakterében raffináltan előállított hamis szükségletek hajtóerejének már képtelen ellenállni. Időben: vagyis akkor is fogyaszt, ha ennek

19