Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Bogár László: "Hálózatok" világuralma avagy globális háborúk rejtett dimenziói a XXI. század első évtizedeiben

A planetáris hálózatok e „szép új világa” három nagy intézménykomplexum talapzatán nyugszik, a kényszerítő hatalom, a fegyelmező hatalom és az értelmező hatalom pillérein.

A kényszerítő hatalmat, kissé leegyszerűsítve, a transznacionális, multinacionális vállalatok „gazdaságinak látszó” intézményi hálózata jelenti. A mo- dernitás tőkeviszonyának megélhetési, „testi” kényszerét ez a komplexum gyakorolja a munkaerő és fogyasztóerő állatok tömegei felett. A munkaerő- tulajdonosok egy kisebb hányada közvetlenül az ő alkalmazásukban áll, egy további jelentős hányada a beszállítóiknál, végül a maradék tömeg azokban a terekben, amelyeket közvetve úgy foszt ki ez a hatalmi intézmény, hogy ehhez a lokalitások megfélemlített-korrumpált elitjeit használja közvetítőként. Az így kifosztottak sanyarú helyzetére hivatkozva szokták a globalitás apologétái felhívni a figyelmet arra, hogy milyen szomorú sors vár mindazokra, akik, szerintük, „kimaradnak a globalizációból”. (Pedig ez a globális „roncs-társadalom” a globalitás legjellemzőbb „anyagcsere-végterméke”, tehát nagyon is „belül” van a globalitáson, csak mivel a globalitás urai „odakinn” tárolják őket, így sugallható a kívül maradottság hamis látszata...). A kényszerítő hatalom szabad hozzáférést („open acces”) követel a lokalitások értékmezőihez, és minél alacsonyabb adót és bért kíván fizetni, illetve a lehető legalacsonyabban akarja tartani a szabályozási szintet, a lokalitás terében érvényesülő ökológiai és szociális normákat. Viszonylag könnyű belátni, hogy az a patologikus, perverz helyzet, hogy éppen ők azok, akik sikeresen „versenyeztetik meg” a lokalitásokat, hogy azok maguk szorítsák le minél alacsonyabb szintre a saját elemi szintű újratermelésükre még megmaradó erőforrásaikat, az egész világ gyorsuló ütemű lepusztulásához vezet.

A globalitás hatalmi intézményi rendszerének másik fő eleme a fegyelmező hatalmak világa. Az IMF, a Világbank, a WTO, a nagy hitelminősítő intézetek, illetve auditáló óriáscégek képezik e döntő jelentőségű institúció részeit. A fő feladatuk, hogy ők termeljék meg azt az ideológiát, amely a lokalitások alávetését megalapozza. Aligha véletlen, hogy a liberalizálás, deregulálás, privatizálás hármas jelszava 1989 nyarán az IMF székházában tartott konferencián, Washingtoni Konszenzus néven éppen e szervezetek vezetői által fogalmazódott meg. A stratégia lényege, hogy a lokalitások elitjeinek indoktriná- ciója segítségével a komprádor-kollaboráns viselkedési mintákat tegyék az egyetlen lehetséges kritériummá. És, hogy természetesen szigorúan büntessenek minden „elhajlást” az ideológiai kánontól. A figyelmeztetés először csak az ideológiai megbélyegzés szintjén zajlik, és, ha ez nem éri el célját, akkor kerülnek elő a fenyegetés-fegyelmezés eszközei. (A megbélyegzési fázisban, mint látni fogjuk, a fő feladat a harmadik intézményegyüttesnek, a globális értelmező hatalomnak jut.). Ezek egyik klasszikus eszköze a „leminősítés”. A hitelminősítő intézetek tehát tevékenységükkel, akár már csak a leminősítés kilátásba helyezésével pillanatok alatt milliárd dolláros összegek kiszivattyúzását tehetik lehetővé a lokalitások értékmezőiből. A hatalmas auditáló cégek részben ellenőrző funkciókat lámák el, részben pedig igyekeznek azt a (hamis)

7