Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 11-12. szám - Bogár László: "Hálózatok" világuralma avagy globális háborúk rejtett dimenziói a XXI. század első évtizedeiben

egyszerűen „leváltja” a lázadni próbáló valóságot. És ezzel kezdetét veszi a „mesterséges valóság” felépítésének eddig elképzelhetetlen korszaka.

Az emberi civilizáció, születése pillanatától kezdve három alapkérdésre keresi a választ. Mi az anyag, mi az élet és mi a lélek? A háromnak látszó kérdés persze valójában egy, mi a létezés e három dimenziójának közös „gravitációs központja”, a káoszelmélet titokzatos „attraktora”, a mikrokozmosz mínusz végtelenétől a makrokozmosz plusz végtelenéig tartó tér „közepe”? Ha tehát a létezés e három alapdimenziójának megjelenési formáit (anyag, élet és lélek) mesterséges konstrukciókkal helyettesítjük, felszámolhatóvá válik a mo- dernitás de-szakralizációja ellen forduló lét lázadási potenciálja.

Az elmúlt három-négy évtized során a technológiai és „pszicho-szocio- technológiai” evolúció valóban olyan léttereket látszik megnyitni, amelyek az emberiség számára eddig elképzelhetetlennek látszottak, lévén mesze túl a létező tudások horizontján.

Az „anyag-tudományok” egész sora ontja az eddig felfoghatatlan tulajdonságegyüttesekkel bíró mesterséges anyagok tízezreit. A globalitás „titánja” az anyag legmélyebb szerveződési szintjeire is behatol, és olyan brutális lendületességgel tépi fel a szerveződési szinteket védő ontológiai burkokat, hogy közben teljesen perifériára szorul néhány fenyegető kérdés. A műanyagok (és ebben az értelemben a maghasadás elvén működő atombomba és „békés célú” atomreaktor fűtőanyaga és égésterméke is „műanyag”) olyan technológiákat alkalmaznak, amelyeknek veszélyessége hihetetlen gyorsasággal nő. Nem is lehet másként, hiszen minél erőszakosabban tépjük fel a létszintek védőburkait, annál nagyobb és kockázatosabb energiákat kell felhasználni e beavatkozásokhoz. És ez csak a folyamatok „input” oldala, de értelemszerűen legalább ilyen súlyú dilemmát vet fel az „output” oldal is. A természet (a „valóságos” valóság) egyszerűen „nem ismeri fel” ezeket az anyagokat, és így nem is tudja őket visszafogadni örök körforgásába.

És talán a legnagyobb, ráadásul egyelőre ismeretlen súlyú fenyegetést éppen a kettő közötti fázis, e termékek használata jelenti. Az evolúció ugyanis nem képes ilyen rendkívül rövid idő alatt alkalmazkodni ahhoz, hogy néhány évtized alatt, több százezer évnyi „változás-potenciált” kell feldolgoznia. Az életünket megkeserítő allergiáktól a rákig számos betegség legmélyebb okát nagy valószínűséggel a végtelenségig fokozódó brutális alkalmazkodási kényszer, adaptációs nyomás jelenti. Akár metaforának is tekinthetnénk, hogy a fogamzásgátlók többsége a női szervezetből kiürülve még évtizedekig változatlan formában kering a vízkörzési rendszerekben, és az ivóvíz kiszűrhetetlen „tartozékaként” kerül vissza az állati és emberi szervezetekbe, a tengernyi egyéb gyógyszer- és vegyszermaradvánnyal együtt. Talán nem kell részletezni e folyamat lehetséges következményeit.

A „műanyagok” már ma is áttekinthetetlen rendszere önmagában fokozódó „tömegével” is, de főként egymásra hatásuk ismeretlen és feltáratlan „interferenciáinak” hatványozott gyorsasággal növekvő számával szédítő iramban és követhetetlenül növeli a „kockázatok és mellékhatások” veszélyét. És ez még mindig csak az a szint, ahol feltételezzük a maximális figyelmet, fegyelmet és jó szándékot. Mai világunkban azonban nem kell paranoiás gyanakvónak lenni

3