Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)
2007 / 10. szám - Pais-Horváth Szilvia: A kilincs megvan, már csak a pince hiányzik - birtoknézőben a Kissomlyón Erdélyi Jánosnál
3 PAIS-HORVÁTH SZILVIA A kilincs megvan, már csak a pince hiányzik - birtoknézőben a Kissomlyón Erdélyi jánosnál A nyár legforróbb napja a mai, első' helyszínünk a lerongyolódott kissom- lyói kocsma. Fapadokon sörözünk. Mellettünk a helyi szervezésű rockfesztiválra gyülekező fiatalok melegítenek. A kissomlyói bornak egyelőre híre sincs. Erdélyi János filmrendező számunkra új szerepben szólal meg, a dokumentumfilmes „civilben” a Kis- somlyó megmentésért szerveződött „Kissomlyói Gazdák Királykő Szövetkezetének” elnöke, közel négy hektár szőlő birtokosa, és nap mint nap a nyolc hektárnyi szövetkezeti birtok nyűgje nyomja vállát. A társaságból egyedül ő tősgyökeres idevalósi, ezért lett ő az elnök - vág a közepébe - a többiek amolyan „gyüttmentnek” számítanak. A Kissomlyó hegytől két kilométerre, Du- kán született, 1955-ben. „A famíliám ősidők óta kemenesaljai. Kissomlyó mára egy kicsinyke falu, de a látszat ellenére mindenkor központ volt, régen saját iskolája is volt. A kissomlyói evangélikus temp- lomban kereszteltek, itt konfirmáltam, kissomlyóiak voltak az osztálytársaim” - meséli. Ennek ellenére az Erdélyi családnak sosem volt itt hegye, csak a dukai domboldalban: „A Kissomlyó számomra a szeretett otthont jelentette, másrészt mindig is egy kicsit misztikus helynek tűnt. ” A SZŐLŐ A GÖRBE EMBERT SZERETI A szülőhelyhez való visszatérésről Erdélyi János így mesél: „Édesanyám halála után édesapám Szombathelyre, az öcsémhez költözött. Fiatalként még menekültem innen, úgy éreztem, megfojt a vidék egyhangúsága. A szombathelyi főiskola után egy ideig a kőszegi várban dolgoztam, ám pezsgőbb, szabadabb életre vágytam, amit csak Budapest tudott megadni. Aztán édesanyáin halála után gyökeresen megváltozott a szülőföldhöz való viszonyom. 2000-ben készítettem a „Búcsú Kemenesaljától” című 85
