Életünk, 2007 (45. évfolyam, 1-12. szám)

2007 / 10. szám - Gellai Ildikó: Dionüszosz, a hordólakó - beszélgetés Jagodics Tamással

összefogásra. Nem mondom, hogy nincsenek viták köztünk, de hol nincsenek? Am mindig leülünk egy asztalhoz, és megbeszéljük. Kimondjuk és befejezzük, s ha lehet, megoldjuk a vitát. Őszinték vagyunk egymáshoz és ezt én nagy dolognak tartóin. Nem. csak a generációváltásnak, az új technológiáknak, a borversenyeknek köszönhető', hogy a kó'szegi bor újra elismert és keresett, hanem talán ennek a hozzállásnak is. Na meg persze annak, hogy maga Kőszeg is ilyen összetartó. Hogy olyan vendéglátósok között élünk, akik minden helyi gazda borát forgalmazzák. Megemelem, előttük a kalapom, mert igazuk is van: egy ezeréves borkultúrájú, történelmi városban ne szekszárdit meg villányit igyon a turista!

Lassan dél lesz, a panorámában gyönyörködünk. Kár, hogy nem este van - mondja -, akkor azt is láthatnánk, milyen csodálatos, amikor lent a völgyben, a városban már erősen sötétedik, de az ő birtokán még tovább süt a Nap. Megtaláltam a helyem. Ha valaki azt mondja nekem korábban, hogy öregségemre borász leszek, akkor kinevetem. Egy hordóm volt, azt is a kutyám birtokolta, egy barátomtól kaptam, hogy legyen kutyaházunk is. De ma már azt mondom, ha az ember itt nem érzi magát jól, akkor hol? Ez a Paradicsom. Kétségkívül ilyen. Vagy valami hasonló, amit annak gondolunk. És mintha csak megérezné, hogy róla van szó, előkerül az emlegetett kutya is. Jól van, Dió, gyere, gyere! Hogy hívják? Dió? - furcsállom kissé a nagy, fekete kutyának adott nevet. Igen, Dionüszosz. így mindjárt más, sőt, a kőszegi hegyre kívánkozó szimbólum. Hol is lakna a mámor istene, ha nem a legelső hordóban?

Chernél Kálmán (Kőszeg) borospalackjára készített címke

47