Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Bokányi Péter: Könyvek a hátsó sorból - egy történet 1956-ból
a BOKÁNYI PÉTER Könyvek a hátsó sorból - egy történet 1956-ból BUDA FERENC: TÚL A FALON Hamvas Béla egy közismert tétele szerint az igazán fontos művek léte nem függ az emberi emlékezettől. Megszületésük pillanatában ugyanis egy másik - nem emberi - viszonyrendszerbe kerülnek át, ott őrződnek meg, hogy aztán hirtelen, váratlan helyeken és szituációkban előbukkanjanak, felragyogjanak: hogy tudassák, vannak, s tudósítsanak arról a másik világról - a megfellebbezhetetlen igazságok világáról. Valami ilyesmi történt 1985 áprilisában a sopronkőhidai fegyház őreinek hivatalos április 4-i ünnepségén. Az ünnepi műsor nyitányaként felhangzott Buda Ferenc Pesten esik a hó című verse gitárkísérettel irodalmi színpados soproni gimnazisták egyik legkedvesebb dalaként. A közönség fegyelmezetten hallgatta, az előadók boldogan énekeltek; senki sem tudta, hogy mennyire különleges pillanat ez: éppen a sors szolgáltat ironikus gesztussal csendesen kuncogva igazságot Buda Ferencnek és művének: a Pesten esik a hó egyike volt azon három versnek - a Rend és a Tizenöt-húszéves halottak mellett -, amelyek miatt akkor húszesztendős szerzőjüket „államellenes izgatásért” másfél éves börtönbüntetésre ítélték. A „lelkűk vesztett romok”, a „kivert ablakszemek”, az „aszfaltra száradt vér” pedig 1985-ben éppúgy szólhatott 1945. április 4-ről, mint 1956-ról: a ’60-as, ’70-es évek politikai hatalma tisztában volt ezzel, s azáltal, hogy a ’70-es években engedélyezte a vers megjelenését, semlegesítette, domesztikálta is; az a néhány „beavatott”, aki tudta, hogy miről is szól valójában, úgysem mesélhette el senkinek... A Holnap Kiadó a forradalom évfordulójára jelentette meg újra a verset a Till a falon című, Az én ötvenhatom alcímű Buda-kötetben. „E kötet első, nagyobbik felét egy alig húszéves fiatalember vetette papírra. Az utolsó versek szerzője viszont - mi tagadás - már a hetvenedik felé halad. Hangnembéli különbség ha van az eleje s utója között, úgy az - mint annyi minden - az 1956 óta lepergett félévszázad terhére róható” - írja a szerző a kötet előszavában. Majd folytatásként ugyanitt: „Ötvenhatból egyébként bízvást annyi volt és van, ahányan megélték. Ahányan megéltük. A szemtanúk, a résztvevők, a túlélők fogytával napról-napra apad az esély a megközelítőleg teljes történet megírására. Hogy aztán minek s mennyinek jut majd hely a közös emlékezet lapjain, s mi marad végképp megíratlanul, az az élők felelőssége”. 1956 októberének nincs irodalma, illetve nagyon sok irodalma van. Ha keressük a forradalom kapcsán/emlékére keletkezett irodalmi műveket, szinte csak verseket találunk. Regényünk, ha van, (pl. Kabdebó Tamás Danubius Danubia című folyamregénye) legalább annyira személyes és lírai, mint Buda Ferenc Till a falon című kötetének világa; nincs „igaz” ’56-képünk, az a sok igazság, 80
