Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11-12. szám - Oravecz Imre: Ondrok gödre
se, amibe azt bele lehetne tenni! János másként állt hozzá. Behívta az embert a kapuból. Bevezette a konyhába, leültette, és figyelmesen meghallgatta. Aztán töviró'l-hegyire kikérdezte, majd aláírta a szerzó'dést. Teréz nem tartózkodott otthon. Úgyhogy csak utólag értesült róla, és akkor már hiába ágált ellene. Mert ellenezte, határozottan ellenezte. Nem is annyira mint gyakorló háziasszony, aki értett a fűszernövényekhez, így a köményhez is, hanem inkább mint munkaerő, mint hitves, akinek kezdett elege lenni, nem a munkából, hanem az állandó kísérletezésből. Mindenki helytelenítette János döntését. Még a mindenre nyitott, vállalkozó kedvű Barczai sógor is nagyon fanyalgott:- Köménymag! A konyhakertbe való az, nem a határba. Tán meg se terem ott. Meg hogy győzitek majd a gazt annak a sorából kigyomlálni? Hogy bírod megtisztítani? Csak idős János nem nyilatkozott, de ő csak óvatosságból. Ez ősszel történt. Tavasszal megérkezett a vetőmag a kereskedőtől, és János elvetette géppel. Kapásnövény után, és tavaszi árpára, mert így kellett, mert a kömény kétéves növény. Csak a második esztendőben hoz termést, és védő-, társnövénnyel vetendő. Pipis-hegyet szemelte ki a köménynek, fent, a délnyugati fekvésű nagy hajlást, amely teljes egészében övé volt, és amolyan átmenet a lejtő és lapály között. A gyomlálás valóban próbára tette őket. Életükben nem görnyedtek, térdeltek, guggoltak egy esztendőben se annyit, mint akkor. Berepedt, felhasadt az ujjuk begye, beszakadt a körömházuk, örökké gyászkeretes volt a körmük az alá szorult földtől, de a növény egyéb kézi munkát nem igényelt. Mikor megnőttek, megágabogasodtak a szárak, összeborultak, és elfojtották, elölték a sorok közt a gyomot, mint a kender, amelyet szintén sűrűn vetettek, ha nem is sorba. Aratni dupla, tripla hadarójú kaszával aratták. A magot kézzel verték ki belőle, de a helyszínen, mert a szállítás nagy szemveszteséggel járt volna. Kivittek egy mosószéket, ahhoz csapkodták, és úgy. A tisztítással is boldogultak. János vett a rostájához egy különleges betétet, és azon engedték át a végén. Szárítani meg a padláson szárították oly módon, hogy naponta átlapátolták, megforgatták. A rákövetkező évben megint jól fizetett a kömény. És akkor János megnyugodott, helyreállt a lelki egyensúlya. Megint tudott pénzt félretenni, földet venni. És annyira megtetszett neki a kömény, annyira felbuzdult a sikeren, hogy utána még többre szerződött, még többet vetett, más dűlőkben is. És végül már annyi volt a köménye, hogy szinte csak köménnyel foglalkozott, köményben gondolkodott. Valósággal elöntötte őket, és aratáskor mindüknek olyan köményszagú volt a ruhája, haja, keze, és olyan köményillat terjengett a portáján is, annyira a köménymag körül forgott az életük, hogy az emberek a háta mögött már Köményes Árváinak nevezték. János tudott róla, de nem bánta, csak nevetett rajta. Megint növekedett, gyarapodott. 12
