Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 11-12. szám - Oravecz Imre: Ondrok gödre
ORAVECZ IMRE Ondrok gödre RÉSZLET EGY ILYEN CÍMMEL KÉSZÜLŐ REGÉNYBŐL - I. KÖNYV (ÓHAZA) 2 3 . Ifjabb János törte, egyre törte a fejét, kutatta, kereste a megoldást a búzaválságra, de a második esztendőben sem tudott semmi okosat kiötleni. Gondolt ő kukoricára is, krumplira is, annyival is inkább, mert kínjában először ezeket vetette a búza helyére, miután feladta a reményt, hogy visszaáll a régi helyzet, és jelentősen csökkentette a vetésterületét. Körülnézett a környéken, a megyében, elment minden piacra, vásárra, egyszer még Nógrádba is átrán- dult. Beszélt a felvásárlókkal, levelet írt a kereskedőknek. A kukoricáért, krumpliért keveset kínáltak, és gondot okozott a tárolás is. Vagy nagyon messzire, a Délvidékre kellett volna vinnie, ahol ezekből hagyományosan kevesebbet termesztettek, ahol inkább a kalászosokat részesítették előnyben. Távoli városokba, vásárokra, nagy piacokra szekereznie, utaztatnia, zötyköl- tetnie. Vagy házalnia egyikkel is, másikkal is, és apránként eladogatnia, ami lehetetlenség lett volna. Ádaradt tehát, hogy az így keletkezett felesleget megtartotta, egy töredékét elfogyasztották ők maguk, a zömét pedig az állatok takarmányozására használta fel. A búza termőterületének csökkenése, a krumpli, a kukorica mennyiségének aránytalan növekedése láttán a külső szemlélő még nem gondolt megtorpanásra. János földjein továbbra is kitartó, eredményes munka folyt. Az udvarán hatalmas kazlakban állt a széna, a lucerna, a csűr és az istállópadlás is tömve volt szálastakarmánnyal. Minden esztendőben több hízót öltek, hetente egy':szer tyúkot, ősszel hízott libát, kacsát vágtak, kellem, csín jellemezte a portát. Látszólag minden rendben volt, virágzott a gazdaság. Minden, István cifra kis szűrétől, csizmájától kezdve az időközben polgáriakra lecserélt bútorokon át egészen a templomnak adomány gyanánt vett nagy értékű kegytárgyakig, jólétről árulkodott, arról, hogy van mit aprítani a tejbe. A falu, a közösség legalábbis csak ezt látta, és értékelte. János tekintélye tovább nőtt szemében. Most már igazán a falu eleje, legeleje közé számított. Úgy is mint gazda a jómódja, a vagyona alapján, és úgy is, mint ember az esze, a gondolkodása, a tisztessége szerint. Fiatal kora ellenére — mindössze huszonöt éves volt ekkor -, mind többen fordultak hozzá tanácsért, növénytermesztési, állattartási ügyekben eligazításért. És nemcsak feltétlen hívei, csodálói adtak a véleményére, hanem irigyei, rosszakarói is, akik áskálódtak ellene, de magukban elismerték képességeit, tudását. Észrevette ezt az ázsiónövekedést Jáger tanító is, aki közben jegyző is lett, és egyébként becsülte, kedvelte Jánost. Javasolta a járási szolgabírónak, hogy jelölje falubírónak. A szolgabíró egyetértett a javaslattal, és a vagyonosok Jánost választották meg bírónak a három jelölt közül, amikor a régi bíró hivatali ideje lejárt. 4
