Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 10. szám - Békés Márton: A jobboldal és a konzervativizmus

jeiből kiindulva a helybeli, pontos és konkrét cselekvést helyezi előtérbe poli­tikája gyakorlata során, ezért mindig az éppen aktuális dolgokat védi meg - mivel a kihívást a baloldal intézi azzal, hogy megtámadja ezeket. Ezt manap­ság tematizációnak hívjuk, de erőteljesebben diktálásnak is nevezhetnénk. A jobboldali politika tehát éppen ott cselekszik, ahol baj van, s ezért nagyjából keletkezése óta, több mint 200 éve tüzet olt. Mivel a helyzet mondja meg, hogy éppen mit kell megóvni, ezért a jobboldal örökké abban a csapdában van, hogy a baloldal definiálja őt, vagy a jobboldal a baloldalhoz képest mondja magáról, hogy ő mi, rosszabb esetben, hogy ő mi nem. Ezért a jobboldal mindig egy bizonyos helyzethez van kötve,:i ami nem baj, az viszont súlyos politikai hátrány, hogy ezt a helyzetet a mindenkori baloldal hozza létre. Erőteljesebben szól Lányi András: „A jobboldaliságnak nincs, men soha nem is volt saját szubsztanciája, a modern jobboldal egész története alig több puszta védekezésnél a baloldal törekvéseivel szemben”.21 Ehhez hozzájárul a közvélemény és annak orientálása, amely mindig az azonnaliságot és az egyszerű megoldást sugallja és támasztja alá, ilyet pedig a konzervatívok nemigen tudnak ígérni (őszintén legalábbis nem). Példaképpen a jobboldal állandó védekező helyzetére említhetjük a magyar konzervativizmus és jobboldali politika történetének számos fejezetét! Gróf Dessewffy Aurél nagyszerű és ellenfelei által is elismert szellemi felkészültsége az 1839M0-es országgyűlésre kialakított egy olyan kezdeményező jobboldali politikát, amely egyszersmind nagyon közel állt a józan konzervativizmus kö­vetelményeihez is. így született meg a fontolva haladás koncepciója, amelyhez családi alapon szerveződő arisztokraták - Dessewffyek, a velük rokon Sztá- rayak, Apponyi, Széchen, Somssich, Jósika, Mailáth, Szögyény-Marich, stb. családok tagjai - csatlakoztak. Dessewffy 1842-es halála után azonban bekö­vetkezett az, amit Szalay László így állapított meg: „A consérvativeknek ő volt az, mi volt Fülöpfta a macedóniaiaknak; utána a Ptolemaeusok jöttek”A A jobbol­dal ezután kevésbé átfogó, rendszert igazán nem alkotó - noha 1846-ban Ma­gyarország első pártját megalapító - csoporttá vált, amely többé nem tudott hatékonyan fellépni és mérsékelni az ellenzék sokszor jogos, de meggondolat­lan törekvéseit. A magyar konzervatívok később sem tudtak az események igazi formálóivá válni, az önkényuralom idején ugyan teret kaptak a cselekvés­re, s ennek végső következménye a kiegyezés előkészítése, kimunkálása lett, de a későbbiekben héttérbe vonultak/szorultak.24 Mindebből az a tanulság, hogy aki elvonul, az kiszorul, és a politikában az utókor nem azok nevét jegyzi meg, akik a hidat tervezték-építették, hanem azokét, akik először mentek át rajta... 1867 után majdnem újabb egy évtized telt el, míg a magyar jobboldal magához tért. Ekkor is jellemző módon Konzervatív Párt-Jobboldali Ellenzék néven léptek föl (1875),“ utalva az egykori előzményre és meghatározva (op)pozí- ciójukat. A magyar konzervatív törekvéseknek egy nem-konzervatív korban - ahol ráadásul a szabadelvűség liberalizmusába bizonyos konzervatív elemeket is vegyített - nem volt reális lehetőség nemhogy kezdeményező, de semmilyen konzervativizmus kialakítására. A 48-as-67-es törésvonal felülírására ráadásul semmilyen alkalom nem nyílott.“ A magyar szellemi környezet változásának első jele Asbóth János Magyar conseroativ politika című művének 1874-es meg­90

Next

/
Thumbnails
Contents