Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Békés Márton: A jobboldal és a konzervativizmus
rend pillanatnyi kialakulásának általánosodása a politikai szóhasználatban.' És igaz az is, hogy ez az elhelyezkedés sem volt/lehetett véletlen, ahogyan Nyisztor Zoltán írja: „ez a székfoglalás és mezőválasztás a pártok között nem volt csak kényelmi szempont és puszta véletlen. [...] ebben az egyszerű tömörülésben már volt valami védekező szándék vagy támadási kedv, s a mezőválasztás puszta tényénél máris kiütközött a két politikai irány kitörölhetetlen jellegzetessége.™ Minthogy a baloldal jelentkezése előtt lényegileg minden politikai berendezkedés hagyományos volt, nem volt szükség ilyen megosztásra. Ha a királyságot nem kérdőjelezi meg senki, akkor miért kellene egyáltalán védekezni bárki ellen is? A baloldal, vagyis a felvilágosodás megjelenésével azonban kihívások érték az Ancien Regime képviselőit, akik ekkor nem is tudták, hogy azok, hiszen természetes környezetükben éltek. Ha a politikai ideológiákat vizsgáljuk, amiből jobb- és baloldal is veszi eredetét, akkor először is le kell szögeznünk, hogy a jobboldal politikai filozófiáját koronként és helyszínenként változó mértékben/mennyiségben adó konzervativizmus a szocializmushoz és a korábban keletkezett liberalizmushoz képest más, hiszen «e/w-ideológia. Az első nehézség itt adódik! A felvilágosodás talajából kisarjadt és a racionalizmus, a tudományközpontúság táplálta liberális és szocialista ideológia attól ideológia, hogy doktriner, absztrakt, észelvű megfontolások alapján a jövő megtervezésére vállalkozik, azt gondolva, hogy az emberi világ racionálisan alakítható, előre kiszámítható, tetszésünk szerint berendezhető. A konzervatív nézetrendszer nem hisz ilyesmit, mivel tisztában van a változás viszonylagos voltával, azzal, hogy a világ állandó tengelyén csupán körbe-körbe lehet elmozdulni, felfelé nem. Azaz nincsen metafizikai értelemben vett haladás, a progresszió értelmetlenség és lehetetlenség - ennek politikai síkra vetülését utópiának nevezzük. Útját a hullahegyekről lehet megismerni. A konzervativizmus tehát inkább lelkiállapot, beállítottság-beállítódás, attitűd-együttes, a világhoz való viszonyulás, egyfajta tudata annak, hogy amit teszünk, az a hagyományokban objektiválódott és az idő folyamán átmenekített értékek mentén tehető meg a legbiztosabban, a lehető legkevesebb bonyodalom nélkül. Megőrizni, konzerválni kell azt, amit érdemes, és ami nélkül nem biztonságos a jövő. Más szavakkal: a múlt bútoraival kell berendezni a jövőt. A múlt az egyedüli ismert és felhasználható viszonyítási pont, a hagyomány által tudatosított valóság. „Egy múlt sohasem adott. Egyedül a hagyomány adott” - írja Huizinga.9 A múlt elemein azonban változtatni kell időnként, ez elkerülhetetlen, a statikus állandóság ugyanis nem életképes, a változás elválaszthatatlan az élettől. Hogy ennek azonban nem szabad haladáscentrikusnak lenni, annak stílusos kifejezést ad Caspar David Friedrich következő, a racionalista gondolkodásból egy cseppet átvevő szövege: „Az idő előrehaladtával örök harc jön létre, mert. bárhol a világon valami új akar létrejönni, és légién bármilyen kifejezetten igaz és szép, mégis támadásban részesül a régitől és fennállótól, és csak harc és közdelem árán tud az líj magának helyet és érvényt szerezni, mígnem a még újabb elől neki is ki kell térnie. Azonban a létezettnek a létező által való kiszorítása nem minden esetben értelmezhető előrelépésként”1(l - érezzük, hogy az utolsó mondatra helyezi a konzervatív ember a hangsúlyt. 86
