Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Gömöri György: Egy Szász Béla-levél a cenzúráról
2 GÖMÖRI GYÖRGY Egy Szász Béla-levél a cenzúráról Száz Bélát én hallottam beszélni Rajk László újratemetésén, 1956. október 6-án, de igazából csak eg évvel később, Londonban ismertem meg. Akkoriban Béla, akinek Kádárék először miniszteri állást kínáltak, majd amikor ezt visszautasította, útlevéllel emigrálni engedtek, már az újjáalakult Irodalmi Újság szerkesztőségében dolgozott Iguotusszal, Faludyval és Aczél Tamással együtt, de tőlük kissé háttérbe húzódva. Bélát, aki szerény és nagyon művelt ember volt, már ekkor megtanultam becsülni; később, amikor a brüsszeli Szemle (illetve annak angol és francia kiadása, a The Review és az Etudes,) egyik szerkesztője lett, hosszasan leveleztem vele cikkügyekben és más kérdésekben. De a szombathelyi születéséi Szász Béla irodalmi jelentőségét - sok más Nyugaton élő magyarral együtt - csak 1963-ban ismertem föl, amikor megjelent a Minden kényszer nélkül, Kazinczy Ferenc óta a legjobb börtönnapló magyar nyelven. Ebben a könyvében Szász Béla nem csak az tin. sztálini „koncepciós” perek előkészítését leplezi le bámulatra méltó tán gúla goss ággal, hanem arról is foga T mat ad, hog’an képes eg' korábban meggyőződéses, de tisztes polgári családból származó kommunista szembeszállni eg’ elembertelenedett rendszer nyomasztó retorikájával és válogatott kínzásaival. Szembeszállni, vágás nem vallani valótlant, még ha ez az életébe kerül is az embernek. Szásznak szerencséje volt, mert „menetközben ” lefokozták - a Rajk-per lehetséges koronatanújából íg’ csak az egük mellékper jelentéktelen vádlottja lett, „mindössze ” tíz évre ítélték, amiből ötöt le is ült, 1954-ben szabadult. Erről az élményről szól a Minden kényszer nélkül, amit (ha én kultuszminiszter lennék), kötelező iskolai olvasmánynak ajánlanék. Szász Béla az Irodalmi Újság Párizsba települése (1962), majd a brüsszeli Nag' Imre Intézet megszűnése (1965) után a BBC magyar osztályának lett munkatársa. Miután kétéves távoliét után visszajöttem az Egesült Államokból, itt kerestem őt fel, s mint ezt eg' korábbi írásomban megírtam (Életünk, 2000/10), részben az őtanácsára vállaltam el Birminghamben eg' olyan egyetemi állást, amit nem nagyon szerettein, illetve kezdettől fogva ideiglenesnek tartottam. 1966-ban aztán eg angol folyóirat cenzúra-számot készített, és engem is felkért, számoljak be a magyarországi cenzúra működéséről. Ehhez régebbi és újabb adatokat is gűjtöttem, s a többi közt Bélát is megkértem, írna nekem pár sort tapasztalatairól. 1966. január 25-én hosszú levélben válaszolt, Londonból. Az alábbiakban ezt a ma is rendkívül érdekes információkat tartalmazó levelet szeretném közzétenni, mert úig gondolom, az fényt vet ennek a bizánci rendszernek nem csupán a hierarchiájára, hanem álszent és árnyaltan irodalomellenes működtetésére is. Kedves Gyurikám, 1966. jan 25. Magam is sajnáltam, hogy nem beszélgethettünk nyugodtabban, de láttad és tudod is, milyen hektikus a Bush Hause élete. Mindjárt a tárgyra térek. Ha cenzúráról írsz, ne feledd ki az „öncenzúrát”, 44
