Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 10. szám - Czakó Gábor: 1956 lelkéről
Tíz év szocialista kormányzás után Magyarország kimaradt Európából. A városokat elárasztották a fölépülésük pillanatában elavult gyárak, a parasztok téeszcsékben robotoltak vagy a feudális adóterheknél is nyomorítóbb beszolgáltatást nyögték, a tudósok szégyenkezve tagadták a genetika, az atomfizika, a valószínűség-számítás eredményeit, mert azok bizony ellenkeztek a legeslegtudományosabb filozófiával, a marxizmussal. Mindenki szem volt a láncban, ahogy Illyés írta híres Egy mondatában. A legpontosabb talán az, hogy az ország kényszerből bár, de a mefisztói alkuban élt: Aki nem akart börtönbe kerülni, az hazudott, odaadta a becsületét, a lelki üdvösségét. Ez jobban kellett nekik az aranynál. Arra vágytak, hogy akiket megaláztak, kiraboltak, fogságra vetettek - több százezer emberrel történt meg ez, azon kívül, hogy az ország maga is szögesdróttal körülvett láger volt - boldogan kiabálja, hogy éljen a Párt! A hazugság kiterjedt az egész világra. A KGB terjesztette a KGB-zsar- gonban „hasznos idiótáknak” nevezett nyugati csúcsértelmiségiek révén, akiket pénzzel, műveik dicséretével, kiadásával lekenyereztek. Sartre, Romain Rolland, Bemard Shaw, Picasso - sorolhatnánk. Tudjuk, hogy ki mennyire hiú, annyi esze hiányzik. A sajtó, az értelmiség, a szakszervezetek egyre baloldalibbak lettek, a kommunista pártok Olaszországban és Franciaországban a hatalom küszöbén álltak. És akkor kipukkadt a nulla Magyarországon. ’56 október 23-án olyasmi történt Magyarországon, amire a pillanatba tekintve, vagy a térképre és a tankok számára, senki sem számított. Olyan abszolút képtelenségnek tűnt föl. Magyarország fölmondta a mefisztói alkut. Egyetlen szempillantás alatt, az egész nemzet, a hatszázezer párttag túlnyomó részét is beleértve. Mindenki hirtelen fölfedezte, hogy becsület nélkül lehetetlen élni. A lelkek kinyíltak, akár a rózsa vagy a krizantém, az október virága, és egymásra találtak barátságban, bizalomban, szeretetben. Néhány napra a létezés olyan dimenziójába lépett az ország, amely ismeretlen volt előtte, de nem csak a Kárpát-medencében, de egész Európában. • Elszakadt az a madzag, ami a társadalom piramisát a magasban tartotta. Az egész lepottyant, szétesett. Azóta láttunk néhány televíziós forradalmat. Legutóbb Belgrádban, amikor megdöntötték Milosevicset. A győztes tömeg menten rabolni kezdett, hordták kifelé a székeket a parlamentből. Az én falumban, Decsen, október 24-én reggel mostam a fogam a tornácon. Közben a rádió harsogta, hogy Budapesten ellenforradalmár elemek zavarog- nak - azonnal fölszámolják őket. Megyek Szekszárdra, a gimnáziumba. Tanítás nincs, állunk az udvaron, hallgatjuk a rádiót, amely komolyzenét és olykor híreket közvetít. 5
