Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 9. szám - Fűzfa Balázs: Kőszeg és az Iskola a határon

világegészben a Bolyai-féle geometria megjelenésével (1832). A „hajlított tér” és a „relatív idő” fogalmával. S a két dátum közötti „felezőidőben” persze Kierkegaard-ral, a Vagy-vaggyal (1843).

Kétségtelen, hogy Ottlik ugyanazzal kísérletezik, mint amivel az említett alkotók és művek - ezért ismeri föl revelatív erővel világképének és írói módszereinek ősét Kazinczy Ferencben (aki ugyanúgy meghajlítja a teret és rela- tivizálja az időt - szinte egyidőben Bolyaival és Kierkegaard-ral" -, mint teszi ő az h'kol(í\vm és a Budában).

E létfilozófiai paradoxont jelzik és jellemzik Ottlik regényeiben többek között azok a szövegelemek, amelyek „ott is vannak, és nincsenek is ott”. Másszóval azok a szubtextusok, amelyeknek jel(entés)tömege (-mennyisége) állandóan nulla és száz százalék - semmi és minden - között pulzál, attól függően, hogy a szöveg(környezet) éppen milyen mértékű metaforikus, szimbolikus tartalommal tölti fel őket.

Olyan valóságdarabok ezek, amelyek a szövegben lehetnek kiemelt vagy egyszerű szerepű motívumok, szimbólumok, hipertext-részek és/vagy - rif- faterre-i értelemben vett12 - szubtextusok (mint például a Trieszti Öböl, a Koller-kapu vagy a Netter-kapu, a vadkörtefa, a kacsazsíros kenyér, a szerecsendió, a tanszerláda, maga a „Non est volentis...” felirat, a cigarettaparázs, a havazás vagy a fekete kéz stb.). Ezek a valóságelemek egyfelől hitelesítik a megrajzolt történetet, másfelől lokalizálják a szöveg temporalitását. A szöveg hitelessége tehát bizonyos értelemben „csak” a műegész önreferencialitásán méretik meg. Amiképpen Lyotard fogalmaz: „.. .nem az a dolgunk, hogy valóságosat nyújtsunk, hanem hogy képesek legyünk utalni az elgondolhatóra, amit nem lehet megjeleníteni”15. - E. M. Forster pedig ekként ragadja meg valóság és fikció viszonyának ellentmondásos jellegét: „Ami a regényben fiktív, az nem annyira a történet, mint inkább a cselekménybonyolítás módszere, ez a módszer nem része a mindennapi életnek. (...) A történelemben a hangsúly a külső okokon van, és benne a sorsszerűség elve dominál, míg a regényben nincs végzetszerűség, minden az emberi természeten alapul, és az a benyomás uralkodik, hogy ebben a létezésmódban minden intencionált, a szenvedélyek és a bűnök is, sőt még a nyomorúság is”14.

S hadd idézzünk még egy gondolatot ehhez kapcsolódóan - Félicien Marceau-tól: „Amikor Giotto az assisi bazilikában található freskói egyikén megfesti azt a román templomot, amely ott van előtte, háromszáz méterre a téren, akkor nagyon is egybeolvasztja azt freskójával, stílust ad neki, de persze nem változtatja meg a templom architektúráját. És Monet is új, szokatlan, személyes értelmezését adja a roueni katedrálisnak, de egyetlen tornyocskát sem tesz hozzá a valósághoz””. Ügy hisszük, Ottlik sem adott hozzá „egyetlen tornyocskát sem a valósághoz”, s az Iskola valóságos épülete és regénybeli misztériuma között épp annyi a különbség, mint amennyi az igazi roueni ka- tedrális és a Monet-katedrális között.

Ám az Iskola a határon olvasói mindenekelőtt azzal a (határ)helyzettel szembesülnek, hogy ebben a regényben meg sincs nevezve a főcselekmény konkrét helyszíne, holott az igenis valóságosan létező magyar város. Pontosabban: egyetlenegyszer ugyan előfordul a szövegben, de semmiképpen nincs lényegi

58