Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 9. szám - Bariska István: A kőszegi bor profán és szakrális voltáról

valamely láncszem kimaradt, rögtön sérülékeny lett az egész. Esetünkben 200 hordó exportja elől zárták el az osztrák piacot. Egy olyan időszakban, amikor a kőszegi szőlők amúgy is megsínylették az 1532. évi török ostromot. Amikor a pénzforrások úgyszólván elapadtak.

Feltétlen tudnunk kell ennek a 200 hordó bornak a nagyságrendjét. A XVI. században egy kőszegi hordóban 80 vödör volt. Minthogy 1 vödörre ekkor 10,15 litert számoltak, innen 1 kőszegi hordó egységnyi nagysága 812 litert tett ki. Ez nem a borszállító hordó nagysága volt, hanem a kőszegi hordóé mint mértékegységé. A soproni hordó ennél nagyobb volt a maga 930 literes mértékével. A fenti adatokból már ki lehetett számítani, hogy az alsó-ausztriai piacra valamivel több, mint 162 hektó kőszegi bornak kértek bebocsátást. Es fordítva, az osztrák rendek ennyi bor bevitelét akadályozták meg ekkor.

A másik, XVI. századi példa is csak rendszer-szemléletben érthető. Itt is alku jött létre az ügy három szereplője - az udvar, a rendek és Kőszeg között. Az udvar 1564-ig az úrbéri adóból, majd a harmincadvámból támogatta a kőszegi városfalépítéseket. 1564-től tizenöt éven át aztán új pénzforrást keresett hozzá: a bor fogyasztási adóját („Zapfenmass”). Ez is rendi jellegű adó volt. II. Miksa és II. Rudolf azonban kivételesen egyezségre jutott az alsó-ausztriai rendekkel. így történhetett, hogy a kőszegi városfalak további építését a bor fogyasztási adója elengedéséből, ill. bérletéből folytathatták. A kőszegi bor exportja előtt pedig megnyíltak az ausztriai piacok. Az adótechnikák révén viszsza is forgattak tehát sokat a városfalak építésére.

További példálózás nélkül is nyilvánvaló, hogy az a tétel igazolódott, miszerint „majd minden adóban ott a bor, és majd minden kortyban ott az adó”. Nyilvánvaló, hogy a bor egzisztenciális szerepe sokkal elemibb volt akkor, mint ma. Annak idején nem egyszerűen élvezeti cikké vált, hanem ivóvízpótlóvá is egyben. Nem csoda, hogy egyfelől a szó szoros értelmében stratégiai cikk, máskor meg fizetőeszköz lett. A bőr- és élőállatexport mellett beépült a közeli és távolabbi piacok árucseréjébe. Ezt a jelenséget az a tény még tovább éltette, ha az adott településen a kézműipar még gyengébb volt. Hiszen a bortermelés - kis túlzással - egyetlen adóforrássá válhatott. Nem volt véletlen, hogy kisebb nagyobb gazdasági háborúk kísérték a bortermelő városok és országrészek piacosztozkodásait. Es nem volt az sem véletlen, hogy a hadak járásai olykor több kárt tudtak okozni a szőlőhegyen odakinn, mint a városban idebenn.

„BÉKÉBEN VIRULNAK A SZŐLŐHEGYEK, KERESZT CSILLOG SZELÍDEN A VIZEKEN"

Kereszt és szőlőit egyek. Most talán térjünk át a dolgok szakrális részére. A címben olvasható szövegnek a latin eredetije ma is ott díszük a kőszegi városházán: „PaCe Vlrent CoLLes, CrVX jVLget Lenlter aMnes”. Ez az időmértékes verssor ma is keresi gazdáját. Küldtük ide, küldtük amoda, de válasz nem érkezett. Mégis, máig az az érzésünk, hogy nem alkalmi sorok ezek. Valahonnan átvett idézet lehetett, amelynek értelmén túl azt is ismerjük, hogy mikor írták fel. A szövegben lévő chronostichon szerint erre 1668-ban

16