Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Katona Attila: "... légy erős, mik azok vagyunk"
embereket hoztak döntési-utasítási helyzetbe, így lett meghatározó szerepe Palkó István javadalmi hivatalvezetőnek, valamint egy fiatal rendőrségi fogalmazónak, Fördős Kálmánnak. A Budapesti Közlöny 95. számában, 1944. április 28-án jelent meg a zsidók lakásával és lakóhelyének kijelölésével kapcsolatos 1610/1944. számú miniszterelnöki rendelet. E jogszabály biztosította hivatalosan is a zsidók lakásának igénybevételét és a kényszerlakhely kijelölését. A szándékról és a gettósítás mechanizmusáról már egy korábbi bizalmas levélbó'l (6163/1944. res. BM.) is tájékozódhattak a rendészeti szervek helyi vezetői.1'A lakosságnak is lehetett valami fogalma erről, mert egy 1944. április 20-i levélben azt írta Székely Nándor, hogy össze fogják őket költöztetni.16 Az akkor megjelent hivatalos rendelet a kényszerlakhely-kijelölést „záros határidőben" jelölte meg (8. §.). A feladat végrehajtásával a városokban a polgármestert bízták meg. A legfontosabb tennivalókról egy héttel később, 1944. május 6-án, szombaton tartottak megbeszélést a Vármegyeházán Tulok József alispán vezetésével. Az értekezleten - amelynek jegyzőkönyve nem került elő, valószínű ilyet nem is készítettek - a főszolgabírák, a polgármesterek, valamint a rendőrség és a csendőrség képviselői vettek részt. Itt döntöttek arról, hogy az alispán szóbeli utasítása alapján a május 8-át követő héten hajtják végre a gettósítást. A megyeszékhelyen hosszas tárgyalásokat folytattak a Zsidó Tanács vezetőivel a gettó kijelöléséről. A döntés valószínűleg csak hétfőn, május 8-án született meg. A terveket Szende László mérnök készítette. Három variációt is kidolgozott: az elsőben tíz, a másodikban öt, a harmadikban három tömbben helyezték volna el a lakosságot. Az alternatívák készítésekor figyelembe vették, hogy hol él a legtöbb zsidó és hány személynek kell költözködnie. A beadott javaslatról nem a polgármester, hanem — valószínűleg — Fördős Kálmán döntött május 8-án, hétfő este. Ellentmondást nem tűrően közölte „a gettó határait”, ő már ezt a kifejezést használta a polgármester eufemisztikus egybeköltöztetése helyett. A rendőrfogalmazó csak az alapelveket közölte, hangsúlyozván a Zsidó Tanács feladatait az átköltöztetés sorrendjének a megállapításában, a lakások elosztásában és az akció pánikmentes lebonyolításában. Ezt követően még fontosabbnak ítélte a Tanács önkormányzati szerepét. A beköltözés költségeit a zsidóságra hárították, a visszaemlékezések szerint még a keresztény lakosok kiköltöztetésének summáját is, holott egy későbbi rendelet ezt másként szabályozta.1, A végleges változatban az egy tömbben kijelölt gettó mindkét hitközség templomát, hitközségi irodaépületét, elemi iskoláját is magában foglalta. A megoldás sok gonddal járt: egyrészt a területen élő keresztényeknek a lehető legrövidebb időn belül másutt kellett üzletet, műhelyt és lakást biztosítani, másrészt az elhelyezés megnehezítette a közlekedést a város déli része felé. A belváros szívében felállított gettó lemeszelt ablakú házaival, három méter magas deszkapalánkjával ugyancsak elcsúfította a városképet. A gettó négy kapuja közül a Fő térre néző Szenczy utcain bonyolódott a teherforgalom, valamint a gyalogos személyforgalom. A többi kiskaput zárva tartották. A gettókerítés és a kapuk megépítésére, valamint a beköltöztetés lebonyolítására négy napot biztosítottak. A határidőt 1944. május 12-én, péntek 125
