Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 1. szám - Bakos Ferenc: Szindbád - Olvasó

inkább: nem volt még bátorságod hazatérni - , benyitottál hát a kikötői kocsmába egy pohár sörre. A csaposlány, nagy darab feketeség - köténye alatt bizonyára jókora csik-lót nevelt tök-maggal rendesen megnézett magának amikor kiadta a sört; láthattad, ő is szereti csinálni. Am akkor már rezignált voltál - a kompot a már-már elmaradhatatlan telihold és tükörképe követte a folyó vizén, az alkonyatból hirtelen sötét este lett, mire kikötöttél - , és semmiképp sem kockáztathattad, hogy azt a bensőséges jóbarátot, a rezignációt valami tagbaszakadt uszálykormányos pofozza ki belőled ott helyben a söntés- pultnál: „Te akarod megdugni a menyasszonyomat?”

„Hódító” fehér dzsekid zsebéből előkotortad tehát a kulcsot a portánál - az akácos mélyén megbúvó kis házikó hol felfénylett, hol szuroksötétbe borult a felhőjáték szeszélyéből - , kinyitottad a kiskapu lakatját, majd az újra támadó sötétben hosszasan matatva magadra zártad. Elbotorkáltál a „finomvizű kút”, majd a tűzgyújtáshoz előkészített rőzsehalom mellett (mindig egyazon helyen!), ahol Jolival szeretkezést vagy legalábbis valami előjáték-félét terveztél. (Ebben is tudatlan voltál, de később megtapasztalhattad ellenérzését a „természet lágy öle” iránt: szivarozva hevertél egy máshol rakott tűz fényénél; a szivart a gyufával Joli hozta a helyedbe; a tűz felszökkenő majd alágubbadó fénye, szavadra!, bárkit szerelmeskedésre sarkallt volna, csak épp őt nem. Máskor meg egy félreeső, fagyos sétaúton, a fák csupasz ágai közt ugyancsak világító teliholdnál, csellel a háta mögé kerülve már-már kezedben tartottad azt a melegebb, mosolygósabb kettős teliholdat, amikor is azt mondta: „Megöllek, Szindbád, ha ezt megteszed!”)

Adottak voltak hát a kísérlet peremfeltételei: az egyéves érzelmi vihart átvészelt lélek, aki erre az estére szövetkezett a Magányos Kannal, és a rezignált kérdésfeltevés: Megadatik-e neked valaha is az érzelmi abberációktól mentes szexualitás? (Mi választ is vártál erre a kérdésre? Mintha valaki, túlhaladva a krisztusi kort, egyáltalán komolyan feltehetne efféle kérdéseket! Nem figyeltél eléggé, máskülönben tudhattad volna, mint ahogy később más életes kísérletnél - itt a „kísérlet” szót most mindenképp csak a stílusegység miatt használom

— rá is jöttél: Természetesen időzhetsz a szexualitásban, érzelem nélkül, ha úgy tetszik, ám csak azon túlhaladva, mert az érzelmi utat, így vagy úgy, be kell járnod, hogy elhagyhasd. Alegengedem, nem láthattál tisztán: szerelmed elfáradt, és számodra akkor fontosnak tűnő — mondhatnám: élet-halál — kérdést tettél fel, tán nem egészen fölöslegesen. Kísérleted ekképpen komolyan veszem hát, bár leírását - melynek címéül legszívesebben a „Pajzánkodás egy kétlyukú görög kancsóval” címet adnám, s afféle deákos csínytevésként tálalnám - engedelmeddel, most mellőzöm.)

Másnap reggel, semmivel se bölcsebben, semmivel sem üresebben, mint ahogy érkeztél - mert félbehagyott kísérleted eredményét, miszerint az egész számodra alig valamit ér az eksztázistól átjárt női arc látványa nélkül, már tudtad régebbről - elhagytad a szigetet, hogy egyszer később azt mondhasd majd- szavak nélkül - az ágyon (mert neki ágy kellett!) szőke-kalászosan, liszt-fehéren, tej-fehéren, kovász-fehéren hullámzó J-nek: „Hát nem azért vagy te a világon, búzamező, hogy hullámoztassalak, learassalak, megcsépeljelek, össze- őrőljelek, fehér cipókká dagasszalak, kemencébe dugdossalak és megsütöges64