Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Pelle János: Asszimiláció: illúzió vagy realitás?

megírt történetet társadalmi összefüggésbe ágyazza, és felveti a zsidóság szerepével és a szociális helyzetével kapcsolatos problémákat, úgy, ahogy azokat az egyszerű emberek átélik. A szegényparaszti környezetből származó Juli és Mari zsidó polgári családoknál szolgálnak a „Dámjánics utcában”. Molnár érezteti: annyira más világot képviselnek, hogy gazdáik problémáit fel sem fogják, azok nem is érdeklik őket. Ugyanakkor a Muskátnéval Juli miatt konfliktusba keveredő Lilom, Ficsur felbujtására, öntudatlanul és primitíven, de a „zsidó világ ellen lázad”, amikor a bőrgyár pénztárnokát, „Linzmann izraelitát” a vasúti töltés mellett megtámadja. (A pénztárnokot a novellában még csak Linzman úrnak hívják.) Nem érdektelen felidézni, mivel biztatja a tervezett rablógyilkosság előtt, a harmadik képben a megrögzött deviáns és antiszemita Ficsur Liliomot, mikor az megkérdi tőle: „Éjjel...álmomba...ha visszajön a lelke, mit csinálok? Ficsur: Annak nem jön vissza. Liliom: Mér? Ficsur: Mer zsidó nem jön vissza.” Aztán a negyedik képben, már közvetlenül a pénztárnok elleni, balul végződő támadás előtt az is kiderül, milyen fogékony a „tanításra” Liliom: „Hallod a sürgönydrótot? Ficsur: Ha fúj a szél. Liliom: Ha nem fú. Akkor is hallom. Csöndesen morog. Beszélnek rajta. Ficsur: Kicsodák? Liliom: Zsidók.” Azt, hogy ez a téma mennyire nem mellékes a „külvárosi legendában”, jól mutatja, hogy Molnár nemcsak a bármikor kirobbanással fenyegető szociális konfliktust kötötte a „zsidó témához”, de Mari és Bleifeld Hugó, a barátnő cselédlány és a zsidó hordár városligeti szerelmén és házasságán keresztül megjelenít egy karriertörténetet is, mely ellenpontozza Julika szerencsétlen, bár teljességgel azért mégsem reménytelen sorsát. O azonban elutasítja azt a megállapodott, kispolgári életformát, amit az öngyilkosságba menekülő Liliom halála után férjnek ajánlott özvegy esztergályos testesít meg a számára: szerelme a hintáslegény iránt mélységesen irracionális, éppen ezért annyira lírai és megrendítő. Figyelemre méltó tény, hogy a Liliom után Molnár színműveiben már csak „áttételesen” foglalkozott az asszimiláció problémájával. A testőr látszólag a Színésznő feleség és a Színész férj tragikomikus szerelméről szól, melyben a féltékeny férfi lehetetlen élethelyzetet állít elő önmaga számára: ha ugyanis szépséges, de változatosságra vágyó felesége megcsalja az általa alakított Testőrrel, akkor tanúja lesz önmaga felszarvazásának, ha viszont az asszony visszautasítja, színészi és hódító képessége vall kudarcot. De az a darab is több­ről szól, mint amit Hegedűs Géza látott benne. Szerinte ugyanis ,/4 testőr színészkomédiája már arról tesz hitet, hogy a hazug életben az alakoskodás adja meg az igaz érzések lehetőségét. De ha őszinték vagyunk, be kell valla­nunk, hogy Molnár műve nem is tesz hitet erről, csak mint játékos lehetőséget, ezt is megmutatja.”24 101

Next

/
Thumbnails
Contents