Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Pelle János: Asszimiláció: illúzió vagy realitás?
lehet kétséges, hogy a dúsgazdag László, aki az Andrássy úton, egy palotában nőtt fel, s most a Városligeti fasorban, egy többemeletes villában tart házavató estélyt, maga is zsidó: erre utal, hogy londoni tanulmányai után már a terménytőzsdén kereskedik, hosszra, illetve besszre spekulál. Vagyona sorsa azon múlik, hogy egy, Amerikából importált hajórakomány kukorica fogyasztható állapotban érkezik-e meg a fiumei kikötőbe, melyről természetesen csak az ördög tud biztosat. Jolán, sőt az általa „sathenolt” Elza is művelt, emancipált, minden jel szerint zsidó nő - mindketten sok tekintetben hasonlítanak az Egy gazdátlan csónak története című kisregény női szereplőire, Waldnéra, illetve a lányára, Pirkóra. János, a férfi főszereplő identitása is bizonyos rokonságot mutat Tarkovics Bandiéval. Tehetséges, független művészember, az egyetlen, akinek a teljes nevét ismerjük: Száki Jánosnak hívják, vagyis a neve alapján nem zsidó. Pályafutása arra utal, hogy egyszerű emberek lehettek szülei: rajztanárként magánórákat adott a László-palotában, majd külföldre utazott, képezte magát, s onnan visszatérve csinált karriert. Nevelősködése idején bejáratos volt a házba Jolán is, akivel kamaszként egyszer csókolózott. A lány szintén szegénynek érezte magát a dúsgazdag környezetben: „Összenéztünk egyszer, a nagy, dúsgazdag famíliában, mi ketten, két odacsöppent szegény ember. Egy koldusfiú és egy kolduskisasszony. Mi ketten értettük egymást”, mondja János az első felvonás harmadik jelentében. Ez a megjegyzés világossá teszi, hogy bár János már jómódú festő, és a társaság elhalmozza megrendelésekkel, de még mindig fűti az emancipációs becsvágy, be akarja bizonyítani, hogy szerény származása ellenére ér annyit, mint a dúsgazdag László, sőt még többet is. A szociális emancipáció azonban csak az egyik, távolról sem a legfontosabb motívuma ennek az elemi erővel kibontakozó, de a társadalmi körülmények és konvenciók miatt hosszú időn át elfojtott szerelemnek. A nyilvánvaló testi vágyon túl a két embert rendkívüli erővel vonzza egymás eltérő kultúrája, személyisége. Mindez nyilvánvalóan kiderül abból, ahogy az első felvonás hetedik jelenetének végén az Ördög arra biztatja őket, hogy vetkőzzék le a gátlásaikat: „Az élet arra való, hogy elégjetek benne! Forrni kell, égni, másokon végigtiporni! Tudom, tudom, komisz beszéd. Azt mondja a nagy tan: szeressétek egymást. De ehhez ti még fiatalok vagytok azzal a rongyos pármillió éves kis életkorotokkal. Ezért vannak ennek a gondolatnak csak aszkétái, vértanúi vagy hazugjai. Ne hazudjunk. A diadalmas világ a kedves és okos komiszaké, ide néztetek rám, az enyém a világ, és amit én itt a ti fületekbe duruzsolok, az mindenkinek a titkos vallása... ez nem vízzel keresztel, hanem tűzzel... érted, fiam? Magatokat szeressétek, puha bársonyban járjatok, igyatok sok édes bort, csókoljátok egymás száját, és részegedjetek meg, gyermekeim, részegedjetek meg...” Ezt a meggyőző monológot Pintér Jenő a következőképpen interpretálja: „Az ördög kihívó világfelfogás képviselője: kísértő, leálcázó, erkölcsromboló egy személyben. A bűnös ösztönök és az erkölcsi álláspont küzdelmében az érzéki vágy győz, s az író tapsol a házasságtörés diadalának.... Ez a beszéd az élvezetek dicsőítése, a kerítő démon hangja: kigúnyolása minden spártai világnézetnek, sztoikus életbölcsességnek, keresztény erkölcsnek.”21 97
