Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)

2006 / 7-8. szám - Sturm László: A felföldi kisváros - két nyelven, négy tollal (befejező rész)

sorban a Kísérteiben, de kisebb mértékben a Majmokban is; Lövik elbeszélésében (A szögletben) a hivatali főnök „kuruzsló asszonnyal gyógyíttat- ja makacs bélbaját, és elsápad, ha véletlenül tizenhármán kerülnek össze”’4. Loviknál is nagyrészt kiszorul a figyelem előteréből a természeti környezet, és ha mégis felvillan, akkor senyvedőnek, megnyomorítottnak mutatkozik.3’ A Jesensky/f boldogtalanja kapcsán érintett kérdések (társasági viselkedés, karrier, férjfogás, takarékosság, egészségféltés, irodalmi - és zenei - képzettség) is kivétel nélkül mind fölmerülnek. Ezek itt sem erényként valósulnak meg, hanem kicsinyességként, képmutatásként lepleződnek le. Mint amikor az apa nevelőotthonból hazatért leányát így mutatja be a barátainak: „Kitűnően táncol, kedves albíró úr, szépen hegedül, kedves Fábián, és szereti a verseket, Kopeczki barátom. Illeni fog hozzánk” (A szülei hdz’j. A Bárányfelhők idézett szalonleírásából pedig az derül ki, hogy a könyvek kiválasztásának a fő szempontja: adják-e őket részletre. Végül van olyan közös mozzanat is, amely ugyan apróság, de közvetve némi helyi jellegre, a felföldi kisvárosok környékének fenyőgazdagságára utal: a fenyőgally az ünnepi helyszínek, elsősorban báli termek gyakori díszítése.’

Hasonló motívumok ellentétes szerepére is találunk példát a különböző írók műveiben. Jesensky elbeszéléseiben is szerepelnek mulatságos csínytevések, ezek azonban mindig a képmutatást büntetik, pozitív, nevelő szerepük van (A doktor úr, Majmok). A Bárányfelhők tréfamestere nem tűz maga elé fennköltebb célokat: „O tudta az egész Felvidéken a legsikerültebb tréfákat csinálni, ő volt az, aki nagy ebédeken az összes jelenvoltakat az asztalhoz varrta úgy, hogy mikor a társaság föl akart kelni, magához húzta az abroszt; ő volt az, aki a gyanútlan idegen poharába pezsgőport hintett úgy, hogy mikor az bort öntött a kupába, az ital általános derültség közben a padmalyig szökött; ő volt az, aki a vendégszoba ágyaiba a lepedő alá keféket rakott, hogy mikor az ember lefeküdt, rögtön nagy ijedten ugrott ki a dunyha alól; ő volt az, aki... szóval, ő volt a jókedv megteremtője és fenntartója Felsőpénteken!”58 A szögletben című elbeszélésben a hasonló csínyek célja kimondottan a megalázás. A vendéglői asztaltársaság jobb híján a lezüllött egykori földesúr kárára űzi ízetlen „mókáit”, aki az ingyenborért mindent szívesen eltűr. A sikkasztás is mást jelent Bohúnynál és Loviknál. A szlovák írónál a sikkasztás az úri életmód felelőtlen könnyelműségét jelzi, a Bárányfelhőkben azonban a sikkasztó az egyetlen „jóravaló” ember (az utóbbi börtönbe kerül, míg Bohúny hőse Amerikába szökik). A Bárányfelhőkben és a többi Lovik-elbeszélésben uralkodó kifordított értékrend azonban - mint föntebb már sokszor volt szó róla - a többi író legtöbb művére is jellemző.

Lövik elbeszéléseiben a kisvárosi élet vigasztalan képet mutat. A régi eszmények és erények kiüresedtek, újak nincsenek. így nincs olyan mérték sem, amely értékekhez kötve szabályozná az életvezetést. A mérték hiánya mint ízléstelenség és túlzás a legjelentéktelenebb dolgokban is megnyilvánul: „visszariad az ízléstelenül öltözött asszonyoktól, akik túl hangosan beszélnek, túl sok rizsport hintenek arcukra, hajukra és túl kövérre híznak”59. Aki benne ragadt a régiben, mint Az őrnagy vénlány főszereplője, az kiszolgáltatott, tehetetlen és szerencsétlen lesz. Aki alkalmazkodik a környezetéhez, az pedig

52