Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Körmendi Lajos: Kunhalom
- így látták őt a mesterek, Kik az öröklétnek festenek. Az ifjú tanár ismét a garbóba húzta az arcát. Nyüszített a röhögéstől. A cégnél megadták a módját az ünnepnek. Szépen terített asztalok várták a nőket, rajta pogácsa és üdítőital.- Azt mondják, rendes kaja is lesz! - súgta szomszédjának vidáman egy ragyás, rettenetesen elhízott nő.- Tényleg?- Bizony! Bulizunk. Mindenki elhelyezkedett az asztal körül. Az asztalfőn néhány férfi foglalt helyet. Felállt a nagyfőnök, és szónokolni kezdett a nőnapról, a gyengébbik nem helytállásáról.- Tudod, hogy ez csalja a feleségét? — kérdezte halkan a ragyás.- Igen? Kivel?- A titkárnőjével.- A rohadék! Most a kisfőnök állt fel. Minden egyes mondat után köszörülte a torkát, de igyekezett szépeket mondani a nőkről, persze, nem bíbelődött saját gondolatok kiötlésével, inkább klasszikus költők verseiből mormolt idézeteket, amiket a fia tankönyvéből írt ki tegnap este.- Tudod, hogy ez meg a feleségét veri? - súgta a ragyás.- Ez a kis girhes?- Ez bizony!- Majd adnék én neki! A beszéd végeztével felcsendült az általános iskolások éneke, kánonban: „Éljenek a szép nők, éljenek a szép nők...” A ragyás képű kövér nő mérgesen ugrott fel.- És velünk, rondákkal mi lesz? Mi ne éljünk? A férfi nagyot ásított. Mostanában igen unalmasak az ünnepségek, gondolta: a technika is, az ember is megbízhatóan teszi a dolgát. Bezzeg régen! Eszébe villant egy harminc esztendővel ezelőtti ünnep. A városháza nagytermét megtöltötte a dolgozó nép, a dobogón elhelyezett hosszú asztalnál pedig ott ültek a megyei vezetők, a minisztériumok nagykutyái, no meg a helyiek. Elhangzott a felszólítás.- Hallgassuk meg a Himnuszt! Sercegni kezdett egy hanglemez, s felharsant, hogy „Föl, föl, ti rabjai a földnek...” A városi párttitkár ingatta a fejét, mire a technikus felemelte a tűt, s beljebb helyezte a lemezen. A tömeg a Himnusz zárását hallotta: „... a múltat, s jövendőt”. A párttitkár félt, hogy megint valami más harsan fel a korongról, ezért rezdületlen arccal hallgatott, nehogy a technikus újra próbálkozzon. Amikor az utolsó zenei hang is elhalt, a műsorközlő a mikrofonhoz lépett, s bejelentette, hogy most Majakovszkij Éeninről szóló verse következik. Egy fiatalember ment ki a mikrofonhoz határozott léptekkel. Megállt, keményen a közönségre nézett, aztán úgy is maradt. Mindenki azt hitte, ez 35
