Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 7-8. szám - Molnár Miklós: Zelma zápszínháza
DAGASZTÓ Miért is vesződöm tikkasztóan régóta azzal, hogy megakadályozzam, vagy legalább lelassítsam ennek a helybenámokfutó, szánalmas, de valahogy mégis angyali ribancnak (mert a sátán is futtat angyalokat) az önfelszámolását, ennek az egyszerre sátánfingta és isteni szikrából kipattant kis göcsörtnek, a nekrofil léttagadás tövig rágott körmű, nikotinos ujjú fekete angyalának a pusztulását, miért remélem, hogy szerelemre, gyöngédségre, emberségre, önmagáért, a gyerekéért, a világért viselt felelősségre ajzhatok egy bolhacirkuszi primadonnát, egy repedt sarkú és agyú, guillotine-ölelésű, csikorgóan frigid ripacsnőt, akinek az egész élet csak nyilvános maszturbálás, mechanikus kéjgyártás, önerőből vagy statisztéria bevonásával, a legcsekélyebb tapintat, erkölcsi gátlás, tekintettel levés nélkül, saját ivadéka előtt és mellett, nyílt színen ingerelve, alkalmi vagy tartósan használt partnerekkel ingereltetve-baszatva magát, ráförmedve a szín, vagy éppen az ágy túlfelén félelmében becsináló, szitakötőként reszkető, csöppnyi lányra: „FORDULJ A FAL FELE!”, amerikai filmekből eltanult, kulisszahasogatóan hamis kéjrikoltásait utóbb azzal mentegetve: „ANYA AZÉRT KIABÁLT, MERT FÁJ A LÁBA”, erőszakosságával ekként gyalázva meg, a maga torz módján így magasztalva fel a háromszor szent maszturbálást, Hermész isten legnagyobb ajándékát az emberiségnek? Hermész, Zeusz és Maia fia, az istenek hírnöke, a leleményesség, a kézügyesség istene, a kereskedők és tolvajok pártfogója, a holt lelkek vezetője, a lant, a pásztorsíp és a betűvetés feltalálója, a mágia patrónusa, az ezotéria szépapja: Hermész Trisz- megisztosz, a „háromszorosan is nagy", mert egyszerre király, törvényhozó és pap, a Tabula smaragdina 15 tézisének misztagógus szerzője, Bolond Istók nemzetségének törzsatyja egy nimfával nemzette Pánt, a mezők és erdők kecskeszarvú istenét, s a monda szerint az ő kedvéért találta fel a maszturbálást, hogy erdei magányában a falloszával játszva, Pán „a földről az égbe szállhasson, aztán pedig a földre, és befogadja a magasabb és az alacsonyabb erőket, elérve végül a világ legnagyobb dicsőségét". A nő - vélhetőleg az őseredeti ember, a faj prototípusa, szemben a csökött női kromoszómákból kutyulódott férfival - nem szorul isteni tanítómesterre: minden nő von Haus aus tudja, hogyan maszturbáljon. Zelma ágya (színészi helyzetgyakorlat): Bárhol csináljuk is a gyakorlatot - otthon, szííkebb társaságban, vagy nagyobb nyilvánosság előtt -, ne siettessük az érzetek megjelenését, hanem hagyjuk, hogy maguktól jöjjenek létre. Testünk különféle részein különféleképpen észleljük az egyes éizeteket (dermesztő hidegség, tompa nyomás, didergés, borzongás, lámpaláz, szívdobogás, gyötrelmes finghatnék, felizgulás, bizsergés, kéj, csalódottság, megbocsátás, düh, rontás, viszketés, izomláz, zsibbadás, bénulás, ön- pusztítási vágy, kárhozat, agyhalál stb.). Körös-körül évtizedes csetressel, penészes befőttel, döglött szalonnával, avas vajmaradékkal, felmagzott vöröshagymával és rothadó krumplival teletömött ládák, rozsdás fém alkatrészek, kicsorbult szerszámok, feneketlen vödrök, bekrepált kotlák, pitlik, pekedlik, flakonok, bögrék, palackok, edények, 11