Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Kiss Gy. Csaba: Elzbieta Cygielska, Bohumil Doležal, Antoni Kroh
3 KISS GY. CSABA Elzbieta Cygielska Szőke lengyel lánynak mutatott be egyik évfolyamtársam a pesti egyetem menzáján. Annak idején. Maradjunk abba, hogy nem tegnap, inkább tegnapelőtt. Magyar szakos hallgató volt Varsóban, s hozzánk részképzésre érkezett, néhány hónapra vagy egy egész szemeszterre. Lengyel egyetemista; csinos, választékos eleganciával volt öltözve, és magyarul beszélt. Erezhető volt akcentusán anyanyelve, de érthetően, szabatosan beszélt a nyelvünkön. Én persze váltottam vele szót lengyelül is, minden alkalomnak örültem akkoriban, amikor beszélhettem lengyelül. Ekkor kezdődött Erzsivel a barátságunk. Nem emlékszem, magyar beszédben ki szólította így, magyar keresztnévvel. Nekem ez volt a természetes, és mindmáig így is maradt. Csak néhány éve tudtam meg, hogy mára egyedül én hívom Erzsinek magyar barátai, kollégái, ismerősei közül. Úgy éreztem, ez illik hozzá, magyar szakosként ahhoz a furcsa konspirációhoz csatlakozott, amelyet szokás magyar nyelvnek nevezni. Lengyelül magától értetődően Elzbieta, de magyarul mégiscsak Erzsébet. Nem föltétlenül ugyanaz az ember az egyik, illetőleg a másik nyelven. Még akkor sem, ha mind a két vagy több nyelvet jól bírja. Valamit mindenképpen formálnak a nyelvek az emberen. Szűkszavúbbá tehetnek, szerényebb lesz azon a másik nyelven a szókincsünk, mesterkéltek a mondataink; a nem anyanyelv mást csinál belőlünk, mint akik vagyunk, akinek gondoljuk magukat. Ebben az értelemben igaz a szólás, ahány nyelv — annyi ember. Találkoztunk azután Erzsivel számos alkalommal Varsóban, Budapesten és egyéb helyeken. Követhettem egyenes vonalú pályáját, mert az egyetem elvégzése után hamarosan bekerült a varsói egyetem magyar tanszékére, rendre megjelentek írásai, szaktanulmányokat és prózai műveket fordított magyarról lengyelre. Irodalomtörténész, műfordító, hungarológus, a magyar irodalom egyik meghatározó közvetítője Lengyelországban. Nem készítettem e területen végzett munkájáról bibliográfiát, de jól emlékszem arra, hogy címszavakat írt a magyar irodalom lengyel nyelvű kislexikonához, novellaantológiákat szerkesztett, maga is fordított lengyelre prózai munkákat, tanulmányokat. Irt ezen kívül elő- és utószavakat, és számos cikkben magyarázta a magyar irodalom jelenségeit a lengyel olvasóknak. Annak nagyon örültem, amikor a varsói „Nagyvilágban” dicsérő jelzőkkel nem fukarkodva mutatta be a Tiszatáj 1981. évi 6., lengyel számát, hiszen e szám miatt itthon (emlékezzünk, ekkor a magyar politika és média lengyelellenes propaganda-hadjáratot folytatott) megrovást kaptak a szerkesztők. 1988-ban látott napvilágot kis kötete Tomcsányi Jánosról, a lengyel irodalom jeles magyar fordítójáról és népszerűsítőjéről; arról a Tomcsányi Jánosról, aki Reymont Parasztok című regényét a két világháború között magyar nyelvre ültette át, s ezzel megalapozta ennek a világirodalmi kánonhoz tartozó nagy műnek a magyarországi karrierjét. Ezt a föladatot egy kissé 65
