Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Kovács István: A tizenhatok pere
KOVÁCS I STVÁN A tizenhatok pere A FÖLDALATTI LENGYEL ÁLLAM FELSZÁMOLÁSA A varsói felkelés leverése után a szovjet front hónapokra megmerevedett Lengyelország területén. Maradt ideje a sztálini lengyel hatalomnak berendezkedni a már a Vörös Hadsereg által ellenó'rzött vajdaságokban, ahol tízezerszámra internálták a londoni lengyel kormánynak alárendelt, földalatti Honi Hadsereg tisztjeit és közlegényeit. Az utóbbiak közül sokakat soroztak be a Vörös Hadsereg oldalán harcoló lengyel haderőbe, amely ekkor már két hadsereggel vett részt a náci megszállók elleni harcban. A Vörös Hadsereg jelenléte hathatósan ellensúlyozta a lengyel kommunisták tömegbefolyásának hiányát. Sztálin találóan jegyezte meg a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottság küldötteinek 1944 ó'szén: „Most olyan erővel rendelkeztek, hogy ha azt mondjátok: kétszer kettő tizenhat, ellenfeleitek készséggel rábólintanak.” Ez az erő a valóságban olyan volt, hogy Sztálin jóváhagyásával - a nyugati hatalmak megkérdezése nélkül - a Lengyel Nemzeti Felszabadító Bizottságot 1944 végén átalakították Ideiglenes Kormánnyá. A miniszterelnök Edward Osóbka-Morawski, a miniszterelnökhelyettes Wladyslaw Gomulka lett, közbiztonsági miniszterré Stanislaw Radkiewiczet, ipari miniszterré Hilary Mincet nevezték ki. A kormány formálisan koalíciós jellegű volt, mert a Lengyel Munkáspárt tagjain kívül a Lengyel Szocialista Párt, a Néppárt és a Demokrata Párt kriptokommunistái is több tálcát kaptak benne. A kormány létrejötte ellen Churchill és Roosevelt is felemelte szavát, de elég halkan ahhoz, hogy Sztálin komolyan vegye. A hadifogságba került Bór-Komorowski tábornok helyébe lépő Leopold Okulicki „Niedzwiadek” tábornok 1945. január 19-én Londonnal egyeztetve feloszlatta a Honi Hadsereget. Ugyanezen a napon a Tadeusz Arciszewski miniszterelnök által vezetett londoni lengyel kormány emlékiratot küldött Nagy-Britannia és az Egyesült Államok kormányának, kifejezve, hogy a szabadságának védelmében óriási áldozatot hozó és a népességének egyötödét elveszítő Lengyelország a jövőjét illetően semmiféle egyoldalú megoldást nem fogad el. Kész rendezni a vitás kérdéseket a II. Köztársaság keleti területeire igényt tartó Szovjetunióval, de ahhoz ragaszkodik, hogy a társadalmi berendezkedés formájáról maga a lengyel nemzet döntsön. Az utolsó német hadművelet megindulása után az Ardennekben megszorongatott nyugati szövetségesek kérésére támadását a lengyelországi fronton meggyorsító Sztálin - szívességével - ismét lépéselőnybe került. A február 4. és 11. között Jaltában tartott háromhatalmi konferencián - egyébként a Teheránban lefektetett elvekhez híven - ő határozott a szovjet befolyási övezetben élő népek, így a lengyelek jövőjéről is. Véglegesen eldőlt, hogy Lengyelország keleti határa a némileg lengyelek javára módosított Curzon-vonal lesz, míg a nyugati és északi határ meghúzását a jövőbeni békekonferenciára bízták. 59
