Életünk, 2006 (44. évfolyam, 1-12. szám)
2006 / 6. szám - Vasadi Péter: Jegyzetlapok
V A S A DI PETER legyzetlapok AZ EGYIDEIÚSÉGRŐL Homályosan látom, mégis mintegy benne a homályban élesen, hogy az egyidejűség a teremtést, a létezést lefedő, átívelő, beárnyékoló bizonyosság. Kapcsolat. Láthatatlan és mindenható uralom. Lényeket, dolgokat egybekötő, meghökkentően kiegyensúlyozott feszültség. Nem egyszerűen idő, mely „nincs, de a szorítását nagyon is érezzük” (S. Weil). Van idő, hiszen múlik mérő óra nélkül is, valójában mégsincs oly konkrétan, mint például a kutyatej vagy a barázdabillegető. Az idő inkonkrét létező. Nem azért születünk, bontakozunk ki s halunk meg, mert idő van. Semmi köze sincs az időnek azokhoz a legbenső törvényekhez, amik miatt az előbbiek megtörténnek velünk. A történések, a külső-belső tények - szó szerint - mérhetetlenül fontosabbak az időnél. Ezért az „idejűségek”, az elő-, utó- és egyidejűségek is fontosabbak, mert a teremtettek kötődését, viszonyait, valódiságukat jelzik, sőt helyzetüknek akár életveszélyes kockázataira mutatnak rá. Előidejűség: ez vagy az előbb „lett meg”, ért célba, magasodott föl, fölébe, mint az vagy amaz. Ki tudja, milyen következménnyel járt volna, ha elő- helyett utóidejűség áll fönn? Nem a helyzeten, hanem a valóságon esett volna csorba. Vagy ellenkezőleg. De ha így van, akkor mit tudunk? Mi az, mennyi az a teljes tudnivalóhoz képest, amit tudunk? Valami, valamennyi az elegendő, az épp, hogy elég és a semmi között. Létünk legmélyén vagyunk kiszolgáltatva a mindenféle eshetőségnek; nem a valóságnak, nem a tényeknek, hanem az eshetőségeiknek. Mégis mindaz, csak az történik, történhetik meg velünk, aminek a belénk írt „lét-állagunk” szerint kell megtörténnie... Bizonyos-e, amit annak hiszünk? Ha nem, mivel aminek hiszünk, azt látni, fogni, számolni akarjuk, akkor bizonytalan-e az, mit se látni, se fogni, se (meg)számolni nem tudunk? Vagyis mit jelent ez a két szó: bizonyosság, bizonytalanság? S mégsem résznyi, hanem teljes, sőt tökéletes bizonyosságra vágyunk, lebeszélhetetlenül. Miért? Mert az életet alkotásra kaptuk. Először is: kaptuk, másodszor: alkotásra, ennek számtalan formája s rendeltetése szerint, harmadszor: mindnyájan... Mintegy logikai kényszer jelenteti ki velünk, hogy az egyidejűség, mely rendezi az elő- és utóidejűségek fáziskülönbségeit, maga a feszült kiegyenlítődés, és a matéria erőszakos következetlenségeinek közepette egyetlen, tehát transzcendens bizonyosság. Szóval a biztos megfoghatatlan. Csak a megfoghatatlan biztos. Ide jutottunk: Támaszkodj bátran a levegőre, mondá Pilinszky (Keresztes Szent János nyomán). Igen, de az a levegő nem ez a levegő. Hanem - pl. - egy einsteini örök megmaradás-képletet leképező, s teremtői onto-szillogizmus konklúziója; hogy-hogy, váratlanul teológiába csap át egy az itt-létben teleológiailag fölmerülő problematika? Igen, váratlanul. S ez gondolkodói gyöngeségünk legbiztosabb jele. Illetve annak, hogy itt-lévőként az ott-lét kóstolgató, elcsábított, okos, meg-megingó, örök tanoncai vagyunk... Elromlik valamilyen dugattyú a kocsidban? Nem kell nyomban káromkodnod ahhoz, hogy eszedbe jusson 18
